Híreink, aktualitásaink
Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken
2024. december 11-én tartotta meg a humán- és csoportfejlesztő tréner szak végzős, 7. évfolyamának vizsgatréningjét, mely idén először Mesterkurzus, Részismereti képzés is volt a Széchenyi István Egyetemen.
Fogyatékkal élők világnapja a karon
„ Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia.
De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról.
Ez az első lépés a szolidaritás felé. ”
Hajós András
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar több tanszékének együttműködésével a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal megemlékezést tartottak december 3-án.
Dr. Nárai Márta bemutatkozik
Az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága a 2024/25. akadémiai évben is lehetőséget teremt egy-egy kolléga korábbi és jelenlegi kutató tevékenységének részletesebb bemutatására tudományos műhely keretében. A következő időszakban on-line formában az alábbi találkozót szervezik.
Simonik Péter előadása Tatán
Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense 2024. október 15-én délelőtt „Névhasználat és asszimilációs törekvések. A tatai zsidó temető névanyagának vizsgálata” címmel előadást tartottam a Kuny Domokos Múzeum szervezésében 12. alkalommal megrendezett, Tudományos Műhelyek Komárom-Esztergom Vármegyében c. konferencián a tatai vár Lovagtermében.
Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett
Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak.
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon.
Az új szerkesztőség tagjai:
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem
Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját.
Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada
Gyermektábor tanszékünk munkatársainak szervezésében
Tanszékünk idén is két nyári tábort szervez a karon az egyetemi munkatársak gyermekei számára 2024. június 1-e és 12-e között. A Dr. Kóbor Kriszta és Csillag Attila által vezetett tábor egyben szakmai gyakorlatként is funkcionál szociálpedagógus, gyógypedagógus és közösségszervező szakos hallgatók számára.
Önkéntes Nap – Civil Börze 2021 beszámoló
A 2021. október 5-én megrendezett Civil Börze programjairól a Győr + Tv munkatársai is beszámoltak.
Tanszékünk konferenciája az önkéntességről 2021. november 25-én
A Gyerekparadicsom Alapítvány, mint az ÖMÉ 2021 megrendezését kezdeményező 11 civil szervezet egyike és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara (SZEAK) 2021. november 25. csütörtökön online tudományos konferenciát rendez, melyre jelentkezni lehet az önkéntesség bármely kérdésével foglalkozó előadással. A konferenciának nem célja egyedi jó gyakorlatok bemutatása.
A rendezők külön szekcióba várják jelenlegi és 2021 évben államvizsgát tett (alap-, mester-, illetve osztatlan szakos) hallgatók jelentkezését, bármely tudományterületről, az önkéntességhez kapcsolódó, legalább szakdolgozati színvonalú eredményeik bemutatására.
Információk a tovább után.
Önkéntes Nap – Civil Börze 2021
Tanszékünk munkatársai is részt vesznek az alábbi rendezvény szervezésében és megvalósításában az Apáczai Karon, 2021. október 5-én.
MEGHÍVÓ
A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. „Közösségben Győrben” című
TOP 7.1.1-16-H-ESZA-2020-01593 azonosítószámú projektje keretében megrendezésre kerülő Önkéntes Nap – Civil Börze című cross over eseményére
A rendezvény időpontja: 2021.10.05. (kedd) 8:30 -18:00 óra
A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem - Apáczai Csere János Kar
(9022 Győr, Liszt F. u. 42.)
Programok a tovább után.
A Sport Mindenkié!
A Sport Mindenkié!
Egy rendezvény a mozgás öröméért!
Szeptember 18-án (szombaton) 150 kerékpár várja a résztvevőket!
11:30 és 14:00 óra között a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) diáksportolói, testnevelői kerülnek a reflektorfénybe!
11:30 órakor Pódium beszélgetés az esélyegyenlőségről- Pécsi Gertrúd és Csillag Attila a Széchenyi István Egyetem - Apáczai Csere János Kar, Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék munkatársai
Az integrált eseményen a FODISZ és Győr-Moson-Sopron megyei tagszervezete, az EMBERsÉG DSE érzékenyítő játékokkal is várja az érdeklődőket.
A FODISZ megyei tagszervezeteinek és a versenyrendszerében sportoló diákokból álló szervezett csoportoknak a nevezés díjmentes. A programra önkéntesek jelentkezését is örömmel fogadják a szervezők.
Jelentkezés: Kertész Tamás / EMBERsÉG DSE - emberseg.dse@gmail.com
A komolyabb kihívásokat kedvelő sportolók sem maradnak lehetőség nélkül, hiszen
15:00 órától 200 percen keresztül folyamatosan spinningelhetnek a győri Városháza előtt téren!
A program beharangozója a GyőrPlusz Rádióban: