Híreink, aktualitásaink
Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett
Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak.
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon.
Az új szerkesztőség tagjai:
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem
Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját.
Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada
Gyermektábor tanszékünk munkatársainak szervezésében
Tanszékünk idén is két nyári tábort szervez a karon az egyetemi munkatársak gyermekei számára 2024. június 1-e és 12-e között. A Dr. Kóbor Kriszta és Csillag Attila által vezetett tábor egyben szakmai gyakorlatként is funkcionál szociálpedagógus, gyógypedagógus és közösségszervező szakos hallgatók számára.
Dr. Simonik Péter díja
A LI. Országos Honismereti Akadémia nyitónapján, tanszékünk egyetemi docense, Dr. Simonik Péter kitüntetést, a Honismereti Szövetség Emlékérmét vehete át több évtizedes honismereti és helytörténeti munkája elismeréseként Esztergomban.
Gratulálunk a kitüntetéshez!
Kollégáink előadása a Ladikos Fesztiválon
Dr. Bugovics Zoltán és Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docensei meghívást kaptak a Ladikos Fesztivál szervezőitől. Idén 2024. június 15-én 19. alkalommal került megrendezésre a hagyományőrző fesztivál a mecséri dunaparton. A délelőtti idősávban került sor az előadásra, ahol a két kutató a 2021-ben és 2022-ben megrendezett, Bács-Kiskun megye településein lezajlott III. Tanyakollégium kutatás során szerzett tapasztalatait osztotta meg a fesztivál vendégeivel egy jó hangulató, interaktív előadás keretében. Az előadásokon és az azt követő beszélgetés során szóba került a tanyás területeken élő emberek és helyi társadalmak jellemzői, az itt végzett tevékenységek lehetőségei a globális felmelegedés és a települések átalakulása során.
Záróvizsgák rendje a 2023-24-es tanév tavaszi félévében szociálpedagógia alapszakon
Záróvizsga: Szociálpedagógia Ba
Helyszín: 112-es terem AK1
Időpont: 2024. 06. 25. (kedd) 10:00 óra
Elnök: Dr. Szakácsné Foki Katalin
Tagok: Dr. Benyák Anikó, Dr. Kóbor Krisztina, Dr. Simonik Péter
Jegyzőkönyvvezető: Polgár Fatime
Megjelent tanszékünk gondozásában egy hiánypótló szociális munka szöveggyűjtemény
Hiánypótló szöveggyűjteményt jelentetett meg tanszékünk A szociális munka gyakorlata és kutatása a 21. században címmel. A kötet szerkesztője, tanszékünk egyetemi docense Nárai Márta volt. A kötetben szereplő fordítások az EFOP-3.5.2.-17-2017-00002 „Szociális munkás és közösségek segítésére irányuló felsőoktatási képzések innovatív, duális és gyakorlatorientált fejlesztése. Transzformatív-dialogikus tanulás a kooperáció szolgálatában.” című projekt keretében készültek.
A kötet az alábbi tanulmányokat tartalmazza:
Heather Boetto - Transzformatív ökoszociális modell: a modernista feltételezések kihívása a szociális munkában
Charlotte Williams – Mekada Graham - Mozgásban a világ: migráció, mobilitás és szociális munka
Christian Spatscheck - A szociális munka térbeli megközelítései – elméleti alapok és gyakorlati–kutatási vonatkozások
Merlinda Weinberg – Carolyn campbell - Kódexektől a környezetösszefüggéseket figyelembe vevő együttműködésig – az etikával kapcsolatos gondolkodás megváltoztatása a szociális munkában
Pat Collingwood - Elmélet és gyakorlat integrálása: a háromlépcsős elméleti keretrendszer
Harry Ferguson - Hogyan reflektálnak a szociális munkások cselekvés közben,mikor nem, és miért – a reflektív gyakorlat lehetőségei és korlátai a szociális munkában
Sara Serbati – Anne Moe – Carmel Halton – Gill Harold - Gyakorlati szakemberek részvételének útjai a gyakorlat és a kutatás közötti kapcsolat megteremtésében
Ana M. Sobocan – Teresa Bertotti – Kim Strom-Gottfried - A szociálismunka-kutatás etikai szempontjai
M. Angeles Martínez – Manuel Jesús Cobo – Manuel Herrera – Enrique Herrera-Viedma - A szociális munka tudományos fejlődésének elemzése „science mapping” használatával
A kötet letölthető digitális formában az alábbi linkről:
Szociális szolgáltatások a Szigetközben workshop
Workshopot tartott tanszékünk 2021. október 13-án 10 és 12 óra között az Apáczai Kar tanácstermében. A workshopra a tanszékkel korábban együttműködő tereptanárok kaptak meghívást, akik közül 34 fogadta el a meghívást. A workshopot a tanszék a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete – FTI-iASK-kal közösen szervezte, a Szigetköz Insula Magna projekt keretében.
Köszöntő beszédében Rechnitzer János bemutatta az Insula Magna projektet és az FTI-iASK Kraft programját. A Kar részéről Csizmadia Zoltán támogatását és együttműködési szándékát fejezte ki. Galambos Katalin bevezető mondataiban a kutatói közösség, az akadémiai szereplő és a gyakorlatban megvalósító intézményi hálózat egységére, egymásra épülésére világított rá és kérte a jelenlévőket tapasztalataik becsatornázásra a helyzetfeltárásba.
A közös gondolkodás keretét a Word café módszer biztosította, aminek levezetője Csillag Attila volt. A szervezők 4 témakört határoztak meg, amelyek mentén a jelenlévő szakértők véleményeit, javaslatait összegyűjtötték: (1) A Szigetközi terület regionalitásából adódó hatások a szociális szolgáltatásokra; (2) A szociális intézmények esetében a régóban fellelhető munkaerőpiaci helyzet; (3) A szféra fejlesztési lehetőségei globálisan a régióban; (4) Konkrétan az egyes szolgáltatásokra vonatkozó fejlesztési elképzelések. Asztalfelelős kollégák várták négy körben a csoportokat, minden alkalommal 15 perces beszélgetésre, az adott témával kapcsolatban.
“A szociális szolgáltatások a Szigetközben szigetszerűen működnek.” - hangzott el az egyik témaasztalnál. A térségben két nagy csomópont azonosítható a szociális szolgáltatások tekintetében: Győr és Mosonmagyaróvár. Jelentős munkaerőhiánnyal küzd a szociális szektor, ami a szakosított ellátásban jelentkezik markánsan. Ennek okai többek között az alacsony bérezés, a megbecsültség hiánya, illetve a régió határközelsége, mivel Ausztriának jelentős az elszívó ereje. A régió szolgáltatói ezen kívül regionális hálózatos együttműködést: tudás-, információ- és kapacitásmegosztást sürgetnek. Kifejezték, hogy szükség van önszerveződő fórumok mellett egy hatékonyabb információ megosztásra, valamint a szakemberek kölcsönös igénybevételének lehetőségére.
Simonik Péter előadása Budapesten
„Aknatornyok árnyékában. A tatabányai zsidó közösség története” címmel 2021. szeptember 30-án előadást tartott Dr. Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában az „Új eredmények a magyarországi zsidóság kutatásában” című konferencián, amelynek egyik célja volt, hogy az elpusztított vidéki zsidó közösségek históriájával foglalkozó kutatók találkozzanak egymással.
Önkéntes Nap – Civil Börze 2021 beszámoló
A 2021. október 5-én megrendezett Civil Börze programjairól a Győr + Tv munkatársai is beszámoltak.