Megjelent Dr. Simonik Péter könyve
A tatabányai levéltár gondozásában megjelent Dr. Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docensének, A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén 1896-1945 című könyvének második, bővített és átdolgozott kiadása.
A több, mint húszesztendős kutatómunka eredményeként megszületett, helytörténeti és szociálpolitika történeti szempontból is érdekes munka a tatabányai szénbányászat megindulásától a második világháború végéig követi nyomon az Európa első ötven vállalata közé tartozó bányatársaság jóléti intézményrendszerének históriáját.
Projektindító workshop a tanszékünkön

2017. december 11-én az Apáczai Kar tanácstermében tartotta a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék három éves projektjének indító workshopját, amelyre meghívót kapott a szociális szakok gyakorlati képzéseiben részt vevő, a tanszékkel kapcsolatban álló szervezetek mindegyike.
Simonik Péter Kehila Haver díja

A Zsidó Kultúra Európai Napján szeptember 3-án a Komáromi Zsidó Hitközség (a Duna másik oldalán, Szlovákiában) a tatabányai zsidóság történetének kutatása terén elért eredményei (főleg az általatok is ismert könyv) okán Kehila Haver díjban részesítette Dr. Simonik Pétert a Széchenyi István Egyetem oktatóját. Ezt a díjat olyan nem zsidó személyek kapják 2006 óta, akik sokat tesznek/tettek a régióban a felekezetek közötti párbeszéd elősegítéséért és a holokauszt kutatásáért.
A díjátadóról a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál a Hírek.sk adott hírt, ami az alábbi linken megtekinthető:
http://www.hirek.sk/video/20170905200735/Zsido-Kultura-Europai-Napja-Komaromban.html