Híreink, aktualitásaink
Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken
2024. december 11-én tartotta meg a humán- és csoportfejlesztő tréner szak végzős, 7. évfolyamának vizsgatréningjét, mely idén először Mesterkurzus, Részismereti képzés is volt a Széchenyi István Egyetemen.
Fogyatékkal élők világnapja a karon
„ Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia.
De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról.
Ez az első lépés a szolidaritás felé. ”
Hajós András
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar több tanszékének együttműködésével a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal megemlékezést tartottak december 3-án.
Dr. Nárai Márta bemutatkozik
Az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága a 2024/25. akadémiai évben is lehetőséget teremt egy-egy kolléga korábbi és jelenlegi kutató tevékenységének részletesebb bemutatására tudományos műhely keretében. A következő időszakban on-line formában az alábbi találkozót szervezik.
Simonik Péter előadása Tatán
Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense 2024. október 15-én délelőtt „Névhasználat és asszimilációs törekvések. A tatai zsidó temető névanyagának vizsgálata” címmel előadást tartottam a Kuny Domokos Múzeum szervezésében 12. alkalommal megrendezett, Tudományos Műhelyek Komárom-Esztergom Vármegyében c. konferencián a tatai vár Lovagtermében.
Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett
Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak.
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon.
Az új szerkesztőség tagjai:
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem
Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját.
Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada
Gyermektábor tanszékünk munkatársainak szervezésében
Tanszékünk idén is két nyári tábort szervez a karon az egyetemi munkatársak gyermekei számára 2024. június 1-e és 12-e között. A Dr. Kóbor Kriszta és Csillag Attila által vezetett tábor egyben szakmai gyakorlatként is funkcionál szociálpedagógus, gyógypedagógus és közösségszervező szakos hallgatók számára.
Simonik Péter előadása Tatabányán a felsőgallai zsinagógáról
Tanszékünk oktatója, Dr. Simonik Péter, egyetemi docens 2019. szeptember 25-én "Ez a templom azért nagy, mert kicsiny". A felsőgallai zsinagóga története" címmel előadást tartott Tatabányán a Tatabányai Múzeum és a Szenes Hanna MIB Egyesület által szervezett, "A zsidóknak s'inagógáiról" c. konferencián.
Megjelent a Tér, Gazdaság, Ember legújabb száma
Megjelent a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Tér – Gazdaság – Ember tudományos folyóiratának tematikus száma (VII. évfolyam 1. szám, 2019), amely az autonóm járművek gazdasági és társadalmi hatásaival foglalkozik.
A folyóiratban tanszékünk három munkatársának (Dr. Csizmadia Zoltán, Dr. Tóth Péter és Dr. Páthy Ádám) cikkei olvashatóak, a szám vendégszerkesztője Dr. Csizmadia Zoltán, tanszékvezető volt.
A folyóirat tematikus számának internetes elérhetősége:
Dr. Budai István könyvének bemutatója
Tanszékünk egykori munkatársa, vezetője Dr. Budai István kötetének bemutatójára kerül sor 2019. október 8-án.
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszéke tisztelettel meghívja önt Dr. Budai István: Szolgáltatás a szolgáltatásban című kötetének bemutatójára.
IDŐPONT: 2019. október 8. 13.00-14.00
HELYSZÍN: SZE-AK KARI TANÁCSTERME (Liszt F. u. 42., földszint)
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött:
Regisztrálni ezen a linken lehetséges.
A projekt az EFOP-3.5.2 konstrukció keretében 405 587 346 Ft támogatással valósul meg a 2017.09.01.- 2020.09.30 közötti időszakban a Pécsi Tudományegyetem, mint fő pályázó (Bölcsészettudományi Kar, Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék) és a Debreceni Egyetem (Egészségügyi Kar, Szociális Munka Tanszék), valamint a Széchenyi István Egyetem (Apáczai Csere János Kar Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék) konzorciumi együttműködésében.
PROGRAM:
13:00 - 13:05 KÖSZÖNTŐ – Dr. habil Csizmadia Zoltán
13:05 - 13:35 BESZÉLGETÉS A SZERZŐVEL – Dr. Simonik Péter
13:35 - 13:50 KÉRDÉSEK, HOZZÁSZÓLÁSOK
13:50 - 14:00 DEDIKÁLÁS
https://szoc.sze.hu/images/e_kiadvanyok/Szolgaltatas_a_szolgaltatasban_kotet_2019.pdf
Színjátszó Toborzó
A Sze SosemArt, a Széchenyi István Egyetem Színjátszó Társulata felvételt hirdet!
Ha szeretnél egy különleges csapat tagja lenni…
Ha kipróbálnád magad a világot jelentő deszkákon….
Szeretettel Várunk az Egyetemi Szinjátszó Csoportba!
Mit kell tenned? Gyere el a felvételire!
Mikor? 2019.09.17. (kedd) 16:00
Hová? - Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, Barsi Ernő terem (Győr, Liszt F. u. 42.)
Színházi tapasztalat vagy előképzettség nem szükséges!
A felvételire hozz magaddal egy vers-, dal-, vagy prózarészletet!
Ha kérdésed van, keress bátran: csillag.attila@sze.hu