Híreink, aktualitásaink

Kollégáink előadása a Máltai Szeretszolgálat rendezvényén Szombathelyen

Kollégáink előadása a Máltai Szeretszolgálat rendezvényén Szombathelyen

A Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei Területi Szakmafejlesztési és Szakmatámogatási Központ 
és a Vas és Zala megyei Területi Szakmatámogatási Rendszer közös szervezésben 
A szakmatámogatási megbízatás eredményei címmel szakmai napot szerveztek 2024. december 10-én a Király Sportkomplexumban Szombathelyen. 

A rendezényre a Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala vármegyék szociális és gyermekjóléti intézményeinek munkatársait hívták meg. 

Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken

Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken


2024. december 11-én tartotta meg a humán- és csoportfejlesztő tréner szak végzős, 7. évfolyamának vizsgatréningjét, mely idén először Mesterkurzus, Részismereti képzés is volt a Széchenyi István Egyetemen.
Az eseményen Dr. Pongrácz Attila dékán és Dr. habil Csizmadia Zoltán a képzést gondozó Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék vezetője mondott köszöntőt, majd Dr. Zala Attila és Benyőcs László tartott előadást. A nap további részében a Bűvös 7-es évfolyam, változatos témákban tartott mini tréningjein vehettek részt az érdeklődők.
 
Fogyatékkal élők világnapja a karon

Fogyatékkal élők világnapja a karon

„ Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia.

De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról.

Ez az első lépés a szolidaritás felé. ”

Hajós András

  A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar több tanszékének együttműködésével a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal megemlékezést tartottak december 3-án.

 

 

Dr. Nárai Márta bemutatkozik

Dr. Nárai Márta bemutatkozik

Az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága a 2024/25. akadémiai évben is lehetőséget teremt egy-egy kolléga korábbi és jelenlegi kutató tevékenységének részletesebb bemutatására tudományos műhely keretében. A következő időszakban on-line formában az alábbi találkozót szervezik.

Simonik Péter előadása Tatán

Simonik Péter előadása Tatán

Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense 2024. október 15-én délelőtt „Névhasználat és asszimilációs törekvések. A tatai zsidó temető névanyagának vizsgálata” címmel előadást tartottam a Kuny Domokos Múzeum szervezésében 12. alkalommal megrendezett, Tudományos Műhelyek Komárom-Esztergom Vármegyében c. konferencián a tatai vár Lovagtermében.

Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett

Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett

Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak. 
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon. 

Az új szerkesztőség tagjai: 
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem 
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem

Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját. 

 

Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada

Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada

Péntek délután lezárult a SZE - Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon, a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulatunk immáron 12. évada. Nagyon sok csodálatos dolog történt velünk az elmúlt évben. Ahogy a korábbiakban, az évet ezúttal is egy Színjátszós táborral zártuk, melynek során előkészítettük a következő évadunk előadásait. A repertoárunkon lévő 3 vígjáték és egy performansz mellett szeptemberben két új előadással várjuk majd Kedves Közönségünket!
A csodaimitátor címre keresztelt darabunk egy olyan színház kulisszái mögé kalauzolja el a nagyérdeműt, melynek tagjai kizárólag nőkből állnak. A szenvedélyes, intrikákkal tűzdelt perpatvar közepette felvetődik a kérdés, hogy vajon mindenki az-e, akinek látszik, és vajon ki lehet a híres csodaimitátor?
A másik, frissen bemutatásra kerülő előadásunk, John Cresswell "So little time" (1952) című filmjének forgatókönyve alapján, Sári Orsolya által színpadra írt dráma, melynek történései a második világháború idejébe kalauzolják el a Nézőinket. Szerenád című darabunk egy olyan szerelmi történetet mutat be, mely számos aspektusból vizsgálja az egyéni döntések súlyát, a személyes szabadság és az elfogadás kérdéskörét.
Találkozunk szeptemberben!!!!!!:)

Simonik Péter előadása Tatabányán

MEGHÍVÓ

A Tatabányai Múzeum és a Múzeumbaráti Kör tisztelettel meghívja Önt a Múzeumi Szabadegyetem harmadik eseményére:
Dr. Simonik Péter egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem):
A MÁK Rt. vezetőitől a sarki fűszeresig - Zsidó-keresztény együttélés Tatabánya elődközségeiben (könyvbemutatóval egybekötött előadás)
Előadásában a szerző legújabb, „Számlálatlanul. Zsidó családtörténetek Tatabánya elődközségeiből (1896-1945)” című kötetében szereplő, kevésbé ismert helytörténeti csemegéket oszt majd meg az érdeklődőkkel.
 
A kötet a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható és dedikáltatható.
Időpont: 2020. szeptember 8. (kedd), 16 óra
Helyszín: Tatabányai Múzeum | Tatabánya, Szent Borbála tér 1.
 
A részvétel regisztrációhoz kötött: izsak.zoltan@gmail.com
A belépés ingyenes!
Sajtónyilvános esemény!
 
 
Tovább

A záróvizsgák rendje 2020 nyarán

A záróvizsgák időpontja, helye, a bizottságok összetétele

A vizsgák rendje és a záróvizsga tételek linkjei a tovább után. 

2020. június 30. (kedd) - Szociológia BA

Bizottság:
Elnök: Dr. Róber Péter
Tagok: Dr.Tóth Péter, Dr. Páthy Ádám
Jegyzőkönyvvezető: Nits Lászlóné
Helyszín: 9022 Győr Liszt Ferenc u 42 Lego terem (206-os terem)

Srsz. érkezik tétel húzás felelet kezdete felelet vége Név Neptun Szakdolgozat címe Belső konzulens
1. 9:30 9:30 10:00 10:40 Babicz Manó Norbert jajofg Régi és új típusú játék Dr. Tóth Péter
2. 9:30 10:00 10:40 11:20 Böcz Tamara Zsuzsanna D7EPBE Multiculturalism and Interculturalism in Europe Dr. Páthy Ádám
3. 10:25 10:40 11:20 12:00 Kelemen Nóra Rebeka xoryn6 Ingázók véleménye az osztrák és a magyar munkaerőpiac különbségeiről Dr. Tóth Péter
4. 11:05 11:20 12:00 12:40 Nagy Abigél MTBS8W Az olvasás és a könyvek szerepe a 15 - 29 éves korosztály körében  Dr. Nárai Márta
5. 11:45 12:00 12:40 13:20 Nagy Réka B5X8B4 A SÁRVÁRI KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK ALKOHOL- ÉS KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁSI SZOKÁSAI Dr. Varga Balázs
6. 12:25 12:40 13:20 14:00 Pacsuta Fanni aRJU3D Civil szervezetek fontossága a vidéki terekben - Mosonszolnok példája Dr. Nárai Márta
7. 13:05 13:20 14:00 14:40 Ratkovics Gabriella L5FBzC A testi-lelki egészséget befolyásoló társadalmi tényezők vizsgálata az egészségmagatartáson keresztül Dr. Páthy Ádám

 

 

2020. július 1. (szerda) - Szociálpedagógia BA, nappali

Bizottság: 
Elnök: Dr. Simonik Péter
Tagok: Dr. Benyák Anikó, Trembulyák Márta
Jegyzőkönyvvezető: Oszter Bettina 
Helyszín: 9022 Győr Liszt Ferenc u 42 Lego terem (206-os terem)

Időpontok SZOCIÁLPEDAGÓGIA NAPPALI TAGOZAT
Srsz érkezés tétel húzás védés kezdete védés befejezése NÉV NEPTUN KÓD SZAKDOLGOZAT CÍME TÉMAVEZETŐ
1. 9:45 9:45 10:05 10:30 Bognár Csilla E0IFCZ Az alkohol mint családtag - Az alkoholfüggő szülő hatása gyermeke életlehetőségeire Dr. Nárai Márta
2. 9:45 10:05 10:30 11:00 Borda Klaudia HPRSQE  A Győr- Moson- Sopron Megye győri gyermekotthonainak szabadidős lehetőségeinek vizsgálata  Lampert Bálint
3. 10:15 10:30 11:00 11:30 Horváth Roxána H6v91O A születési sorrend hatása az iskolai zaklatásban betöltött szerepekre Fehér Ágota Judit
4. 10:45 11:00 11:30 12:00 Róth Csaba István OAO5G6 A tanulási motiváció jellegzetességei a gyermekotthonban élő hátrányos helyzetű tanulók körében Trembulyák Márta
5. 11:15 11:30 12:00 12:30 Simon Zsófia FGAJ4X Az egyszülős családok helyzete - Fókuszban az anyagi lehetőségek megváltozása Dr. Nárai Márta
6. 11:45 12:00 12:30 13:00 Szekanová Bettina F98JCZ Válás hatása a serdülőkor küszöbén Fehér Ágota Judit
7. 12:15 12:30 13:00 13:30 Völcsey Judit fzpv1g Autista gyermek a családban-az elfogadás nehézségei és a segítés lehetőségei Fehér Ágota Judit

 

2020. július 2. (csütörtök) - Szociálpedagógia BA levelező

Bizottság: 
Elnök: Dr. Simonik Péter
Tagok: Dr. Benyák Anikó, Trembulyák Márta
Jegyzőkönyvvezető: Oszter Bettina 
Helyszín: 9022 Győr Liszt Ferenc u 42 Lego terem (206-os terem)

Időpontok SZOCIÁLPEDAGÓGIA LEVELEZŐ TAGOZAT
Srsz érkezés tétel húzás védés kezdete védés befejezése NÉV NEPTUN KÓD SZAKDOLGOZAT CÍME TÉMAVEZETŐ
1. 9:45 9:45 10:05 10:30 Falvainé Juhász Ágnes F9SEDE Az óvodai és iskolai szociális tevékenység bevezetése a Székesfehérvári járás intézményeiben Dr. Puli Edit
2. 9:45 10:05 10:30 11:00 Szalai-Halász Brigitta FI32PH Szociális munka keresztyéni elhivatottsággal az Ujvári János Református Szeretetotthonban Dr. Simonik Péter
3. 10:15 10:30 11:00 11:30 Fegyveresné Társi Mónika Katalin N6YJXC A tradíciók lehetséges szerepe a romák társadalmi integrációjában Dr. Simonik Péter
4. 10:45 11:00 11:30 12:00 Goór Violetta Ildikó MMFM3E A cigányok foglalkoztatási helyzete Nagykanizsa déli városrészében ligetvárosban Dr. Simonik Péter
5. 11:15 11:30 12:00 12:30 Patacsi Éva SS6V2L Védelembe vétel okai, hatékonysága. Védelembe vételi esetek az iskolai gyermek és ifjúságvédelmi felelős szemszögéből Dr. Tóth Péter
6. 11:45 12:00 12:30 13:00 Tóth Mercédesz FNA6XO A hajléktalanná válás okai Dr. Nárai Márta
7. 12:15 12:30 13:00 13:30 Biri Judit G9ZKJY A gyermeki kapcsolattartás jogi jelentősége és érvényesülésének gyakoralti lehetőségei Babai Alinda
8. 12:45 13:00 13:30 14:00 Szőke Rita FT7EUC Szabadidő -eltöltés, szabadidős tevékenységek (különös tekintettel a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben élő gyermekekre) Dr. Benyák Anikó

 

2020. július 3. (péntek) - Szociális Munka Ba és Közösségi és Civil Tanulmányok MA

Bizottság: 
Elnök: Dr. Nárai Márta
Tagok: Dr. Puli Edit, Dr. Bugovics Zoltán
Jegyzőkönyvvezető: Csillag Attila
Helyszín: 9022 Győr Liszt Ferenc u 42 Lego terem (206-os terem)

Időpontok          
Srsz érkezés tétel húzás védés kezdete védés befejezése Név Neptun Szakdolgozat címe Belső konzulens
1. 9:30 9:30 10:00 10:30 Gábor Fanni CG28P7 A táplálkozási zavarokra hajlamosító tényezők, és a szociális munkás lehetőségei Dr. Kóbor Krisztina  
2. 9:45 10:00 10:30 11:00 Pál Viktória GL7WMH Az alkohol hatása a családok életére Dr. Kóbor Krisztina  
3. 10:15 10:30 11:00 11:30 Dr. Balázs Mihályné Mátyus Barbara Lilla C5OY19 MÉRLEGEN AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - Fogadószervezetek tapasztalatai alapján Dr. Nárai Márta  
4. 10:45 11:00 11:30 12:00 Garamvölgyi Kinga IT94CR Közösségfejlesztés Gyepükaján és Káptalanfa településeken Dr. Kóbor Krisztina  
5. 11:15 11:30 12:00 12:30 Labovszky Tamara AU209E Európai Uniós pályázatok megvalósításában együttműködő tapolcai szervezetek fejlődési lehetőségei az interprofesszionális kooperációban Dr. Kóbor Krisztina  
6. 11:45 12:00 12:30 13:00 Ifj. Mikecz László y6s8hx A szociálpolitika eszközrendszerének megjelenése a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél, mint civil szervezetnél Dr. Puli Edit  
7. 12:15 12:30 13:00 13:30 Tircsi Anikó DW3KX4 Kulturális közösségszervezés és fejlesztés a Civilek a Palotanegyedért Egyesületben Dr. Tóth Péter  
8. 12:45 13:00 13:30 14:00 Végh Balázs PTYRR3 Kistelepülési közösségfejlesztés a 21. században Magyarországon, Gyömöre település példáján Dr. Varga Balázs  
Tovább

Online önkéntesség a Kisalföldben

A Kisalföld 2020. május 15-én pénteken megjelent számában írt tanszékünk két munkatársa, Dr. Kóbor Krisztina és Csillag Attila által indított online önkéntesség kezdeményezés kapcsán. 

A teljes cikk a tovább után.

Az online önkéntességről a Széchenyi Egyetem online portálja is beszámolt itt.

Tovább

Interjú Pécsi Gertrúddal a Pályázati Pavilon tavaszi számában

Interjú jelent meg a Tempus Közalapítvány Pályázati Pavilon című kiadványának 2020 tavaszi számában tanszékünk munkatársával, Pécsi Gertrúddal. Szó esik benne az esélyegyenlőségről a felsőoktatásban, Gertrúd ösztöndíjairól és munkájáról az egyetemen.

Az interjú elolvasható itt.

Tovább

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Uni Győr Örömfutás 2025. Január 11. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - FTC 2025. Január 11. 17:00 - 18:00
Agrofeed UNI Győr - Vásárhelyi Kosársuli 2025. Január 17. 19:00 - 20:00
Uni Győr Örömfutás 2025. Január 18. 09:00 - 10:00
Beszélgess velem! 2025. Január 23. 17:00 - 18:00
Uni Győr Örömfutás 2025. Január 25. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - SPO 2025. Január 25. 18:00 - 19:00
Agrofeed UNI Győr - Budafok 2025. Január 31. 19:00 - 20:00