E-kiadványok

Kóbor Krisztina (szerk.) 2021: Nők, családok, karrier. Szociális Projektinkubátor, Közösségi Akció és Kutatás Alapítvány, Győr. ISBN 978-615-01-2128-4

nok_csalad_karrier_borito.jpg

2017 nyarán a Nyitott Kapu-vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ konzorciumvezetőként és a Szocproj Alapítvány konzorciumi partnerként sikeresen pályázott a „Nők a családban és a munkahelyen (standard)” című EFOP 1.2.9.-17-2017 azonosító számú projektre.
A közbeszédben „Nőközpontként” nevezett pályázati projekt – mely később CSAK Pontként (Család és Karrier Pont) nyerte el végleges megnevezését – a kezdeti nehézségek leküzdése után lendületet vett, tevékenységei nagy részét 2020. évre teljesítette.
Ennek apropóján jelen írás célja a projekt és eredményeinek bemutatása.

 

Kóbor Krisztina - Mayer Ildikó (szerk.) (2021): Tények és tudnivalók az atipikus foglalkoztatásról. Szociális Projektinkubátor, Közösségi Akció és Kutatás Alapítvány, Győr.

tenyek_borito.jpg

A „Nők a családban és a munkahelyen” című projekt fontos célkitűzése és nagy kihívása volt, hogy elősegítse a társadalmi szemléletváltást a családok és a munkáltatók körében is, a nők munkavállalása tekintetében. Ahogy az alábbi, Győr-Kapuvár tengelyen végzett vizsgálataink1 bemutatják, a nők foglalkoztatása és munkavégzése – egyéb feladataik ellátása mellett – még mindig főként tipikus formában zajlik. Ez azt jelenti, hogy mind munkabeosztásuk, mind a munkaidő hossza, mind pedig a munkavégzés helye a hagyományos formákat követi: napi nyolc–tizenkét óra, reggel 8 és délután 4 óra között, illetve megszakítás nélküli munkarend, a munkáltató székhelyén, irodájában, telephelyén történő munkavégzés.

 

Nárai Márta (szerk.) 2020: A szociális munka gyakorlata és kutatása a 21. században – Válogatás a nemzetközi szakirodalomból szöveggyűjtemény. Széchenyi István Egyetem, Győr.

SZE_2020_szoveggyujtemeny_online_borito.jpg

A kötetben szereplő fordítások az EFOP-3.5.2.-17-2017-00002 „Szociális munkás és közösségek segítésére irányuló felsőoktatási képzések innovatív, duális és gyakorlatorientált fejlesztése. Transzformatív-dialogikus tanulás a kooperáció szolgálatában.” című projekt keretében készültek.

 

 

 

 

Koncz Nóra (szerk.) 2020: Bemutatkozunk! Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Körkép. Magánkiadás, Győr. p. 24.

 

 Kedves Olvasó!

Kiadványunk célja a Győrben és környékén működő aktív civil szervezetek bemutatása. Szeretnénk, ha egymásra találnának, egymás munkáját segítenék, illetve szolgáltatásaikat vállalkozások és magánemberek mind szélesebb köre ismerné meg.
Fontosnak tartjuk a segítő szándékok célba találását, legyen az egy magánszemély adójának 1%-a, egy cég tárgyi, szakmai vagy anyagi segítsége, esetleg önkéntesek munkája. Tudjuk, hogy nem egyszerű egymásra találnia a szükségletnek és a segítségnek, valamint a keresletnek és a kínálatnak. Nem titkolt szándékunk ennek a folyamatnak a megkönnyítése mind a támogató, mint a támogatott részéről.
Tervünk, hogy e listát a későbbiekben tovább bővítjük, újabb civil szervezetek bemutatásával.
Köszönjük, ha átlapozzák kiadványunkat és használják akár szolgáltatás keresésére, akár támogatottjaik kiválasztására!

A kiadványban több, a tanszékhez valamilyen módon kapcsolódó szervezet is bemutatásra került. 

 

 

Reisinger Adrienn 2018: Civil szervezetek kommunikációja az aktív állampolgárokkal. Esettanulmány gyűjtemény. Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, Győr. p.38.

 

Vid Gábor (szerk.) 2017: Ne parázz! Információk az egyenlő esélyű hozzáférésről. Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete, Győr. p. 39.

A Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének Ne parázz! Információk az egyenlő esélyű hozzáférésről című kiadványa szemléletformáló írás, a fogyatékossággal kapcsolatos számos területet ölel fel, információkat nyújt közérthető és érdekes módon, mellyel egyrészt hozzájárul a nem érintett emberek fogyatékossággal kapcsolatos tudásainak bővítéséhez és szemléletformálásukhoz, de maguknak a sérültséggel élőknek is érdekes és hasznos olvasnivalóval szolgál. Tanszékünk munkatársai közül Pécsi Gertrúd az egyik szerzője, dr. Nárai Márta pedig a lektora a kiadványnak.

 

 

 

Budai István 2019: Szolgáltatás a szolgáltatásban. „…felkészíteni a méltóságot biztosító ellátásokra…”. Győr, Széchenyi István Egyetem Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék, Kézirat. p. 412.

Szolgaltatas_borito_veglegesKöztudottan fontos és hasznos, ha időnként tükröt tartunk magunk elé, ha visszatekintünk korábbi tevékenységünkre, ha megvizsgáljuk és elemezzük azt, hogy mikor, mit, miért, hogyan és milyen keretekben tettünk meg. Az emlékezésekkel, a narratívákkal, a nyílt, őszinte, okos párbeszédekkel minden bizonnyal többre jutunk, a reflexiók és az önmegértési próbálkozások megerősítenek bennünket, és mindezek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel: Mi minden vált maradandóvá korábbi gondolkodásunkból, munkánkból és mi esett ki a múltunkból, és vajon miért?

A kötet szakmai életutam egyik jelentős szakaszának írásos lenyomatairól szól, az 1989 és 2017 között elkészített tanulmányaimból, írásaimból ad áttekintést a hazai szociális – de elsősorban a szociálismunkás - képzések fejlődésével összefüggő folyamatok, vizsgálatok, kutatások eredményeiről, a képzések belső és külső viszonyainak saját optikámon keresztül történő elemzéseiből. Miután a képzés maga a szociális munka szerves része, a képző/tanulási folyamat kvázi segítő folyamat is, a modern szociális munkás facilitátori, támogató szerepei közel állnak a korszerűen dolgozó oktatóihoz - tanárihoz, így az írások nem csupán leszűkített módon jelennek meg, hanem jelentősen érintik a szociális munka gyakorlatának egyes kérdéseit, megpróbálják a szakma és képzés valóságát összefüggéseiben kezelni. Mindezzel adózni szeretnék az elmúlt negyedszázad küzdelmei, a tanár-, és a terepen dolgozó szakember kollégák, továbbá a diákok munkája előtt is. Az itt megjelenő tanulmányokkal a szakmai és képzési történések, folyamatok és állapotok jobb megértéséhez próbálok hozzájárulni, továbbá szempontokat, útmutatást (de nem egy az egyben másolható recepteket) kívánok adni a további előrelépések kimunkálásához és azok kivitelezéséhez. A kötet nem egyfajta compilation, így miután az írások több évvel, sőt évtizeddel korábban, akkori tapasztalatommal és tudásommal készültek, most célszerű némi értelmezést és reflexiót fűznöm egyikhez-másikhoz, hogyan látom most a képzés és a mindennapi szociális munka akkori és jelenlegi helyzetét, tevékenységeinket, eredményeinket, problémáinkat, kudarcainkat – ezeket foglaltam a keretes írásokba. A kötet vezérfonalát egyfelől a hazai szociálismunkás-képzés alakulása és eddigi fejlődése adja. A képzések kezdeteiről szóló írások után olyanok következnek, amelyek szélesebb társadalmi, szakmai kontextusban vizsgálódnak és elemeznek. A képzés valóságát kutató, a dilemmáit, törésvonalait feltáró kutatás egyes részanyagai után a szociális munka, a szociálismunkás-szakmai személyiségének és a képzés néhány fontos összekapcsoló eleméről szólnak a fejezetek. Így a szakmai identitásról, a szaktudásról, a kompetenciákról, a módszerekről, a rendszerszemléletről, az együttműködésről és a szakmaköziségről.
Az írások műfajukat tekintve is különbözőek: vannak folyamatokat és történéseket bemutatók, vannak tudományos kritériumoknak megfelelően elkészített elemzések, vannak esszé-jellegű tanulmányok és vannak tankönyvi jellemzőket is magán viselők. Mindezek vagy változatlanul, az eredetit újra megjelenítve, vagy azt újra szerkesztve, sőt több tanulmány egyes részeinek átdolgozásával és összekapcsolásával egy-egy önálló fejezettel szerepelnek a kötetben. Természetesen nem kerülhet sor a képzés és a szociális munka valamennyi kérdésének bemutatására, csak azokra, amelyekkel korábban, vagy a közelmúltban foglalkoztam. A kötet egyaránt kínál olvasnivalót a szociális ellátásokban dolgozók, a képző intézmények tanárai és tereptanárai, a szakmai irányításában dolgozók és a képzések diákjai számára.
Ezúton is köszönetet mondok minden kollégámnak, segítőmnek, barátomnak, családomnak, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak a kötet összeállításához és megjenéséhez!
a szerző

 

Szakál Gyula 2017: Modern társadalmak. Órai jegyzet

 Modern társadalmak

LdV Community Care projekt szöveggyűjtemény

Csizmadia Zoltán - Tóth Péter (szerk.) 2014: Helyi társadalom és intézményrendszer Győrben. Universitas-Győr Nonprofit Kft. pp.308. ISBN: 978-615-5298-41-7


Helyi társadalomA kötet Győr és vonzáskörzete, mint térségi nagycentrum és egyfajta integrálódó járműipari körzet átfogó, nagymintás empirikus kérdőíves felmérésre épülő szociológiai vizsgálatának legfontosabb eredményeit foglalja össze. Arra keressük a válaszokat, hogy a térségben zajló gazdasági, munkaerő-piaci, térszerkezeti és intézményi átalakulási folyamatok milyen mélyreható változásokat generálnak a város társadalomszerkezetében, a belső térstruktúrában, az itt élő lakosok életmódjában, a humán szükségletek formálódásában, illetve az ezekre reagáló, ezeket kiszolgáló intézményrendszer és szolgáltatási környezet jellegében. Az első három tanulmány a győri társadalom szerkezetét, a lakosság mobilitását és az egyes csoportok térbeli tagozódását ismerteti mintegy távlati, átfogó képet rajzolva a helyi társadalmon strukturális paramétereiről és annak hatásairól. A helyi társadalom alapvető dimenzióhoz sorolt témakörök a győri mindennapok egy-egy specifikus aspektusát ragadják meg, a nyilvánosság és kommunikáció, az identitásképződés és lokális kötődés, a társadalmi aktivitás és az interperszonális kapcsolatok vonatkozásában. A könyv harmadik és negyedik része átvezet minket a humán szükségletek, és az ezekre reagáló szociális szolgáltatások és intézmények világába. Egyrészt, hogy miként írható le egy hazai léptékkel fejlettnek minősülő térség humán szükségleti profilja, másrészt milyen a lakosság egészségi állapota és egészségtudatossága, harmadrészt milyen kulturális fogyasztási minták rajzolódnak ki a győri helyi társadalom művelődési, szórakozásai, szabadidős aktivitása alapján. A szociális intézményrendszer bemutatása elsődlegesen a szervezetek közti együttműködéssekkel, az ezekből felépülő térségi, vonzáskörzeti szintű hálózat mintázatával, illetve az interprofesszionális relációk szolgáltatástervezési és feladatellátási hatásaira vonatkozó új tudáselemekkel foglalkozik.

A kiadvány a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0010 azonosító számú, „A Győri Járműipari Körzet, mint a térségi fejlesztés új iránya és eszköze” című projekt keretében a Magyar állam és az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Kocsis Erzsébet (szerk.), Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért

Egyesület, Budapest, 2014.
Szemelvények  PHD hallgatók munkáiból, ISBN 978-963-12-0444-5

Benne:
Kóbor Krisztina vizsgálata arról, hogy a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek milyen típusú és tartalmú innovációkat valósítanak meg működésük során. Dolgozatában felvázolja azt a szociálpolitikai kontextust, amiben a vizsgált szervezetek mozognak, majd kitér a szociális innovációk kérdéskörére, végül állításait empirikus kutatása - melynek témája a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatai, hálózatai a jelzett két régióban -eredményeivel támasztja alá.

Budai - Nárai (szerk.) (2012): Együttműködés és Felelősségvállalás tanulása, ISBN 978–963–7175–70–1

Együttműködés és felelősségvállalás tanulásaA kötet a TÁMOP 5.4.4. ’C’ „Interprofesszionális szemléletű közösségi szociális munkára történő felkészítés alternatívái – ÚTITÁRSAK” projekt keretében készült. Célunk, hogy a projekt keretében kidolgozott és részben a pilot kurzusokon kipróbált képzési programok és modulok, továbbá az „Interprofesszionális közösségi munka” szakirányú továbbképzés, perspektívikusan a „Közösségi és civil tanulmányok” című mester képzés résztvevői és tanárai számára adjon szakirodalmi hátteret a szociális és közösségi munka, a közösségfejlesztés tanulásához. A kötet tematikailag ugyanezen projekt korábbi: „Közösségi munka – társadalmi bevonás – integráció” című szöveggyűjtemény (2011) szerves folytatása.

 

 

Budai - Somorjai - Varsányi (szerk.) (2008): Kézikönyv a közösségi szociális munka tereptanárainak, ISBN 978-963-7175-41-1

Képzésmódszertani kézikönyvA feladat egy, a felnőttképzésen belül is egy speciális szakmai csoport, a szociális munkások gyakorlati képzésében szerepet vállaló tereptanárok tudáshorizontjának tágítása. E tereptanárképzés három egységből áll: először személyes kommunikáció valósul meg a résztvevőkkel kontakt-órákon, majd on-line kapcsolat az e-learning módszer használatával, és végül egy szakmafejlesztési, közösségi szociális munkára épülő projekt megvalósítását készítik elő a képzésben résztvevő tereptanár team-ek. Mind az első folyamatban részvevő oktatók, mind az e-learning képzésben és mind a szakmafejlesztési szakaszban részvevő tutorok, majd a résztvevő tereptanárok számára is hasznos segédanyagként szolgálhat a jelen kézikönyv. De a fent jelzett szakembereken kívűl e kötet jól hasznosítható a szociális képzés különböző szintjein és formáiban dolgozó valamennyi oktatónak, tanárnak, trénernek, tutornak és tereptanárnak.

 

Budai - Nárai (szerk.) (2011): Közösségi munka - társadalmi bevonás- integráció. Szöveggyűjtemény, ISBN 978-963-7175-59-6

Közösségi munkaA szöveggyűjtemény a TÁMOP 5.4.4. ’C’ Interprofesszionális szemléletű közösségi szociális munkára történő felkészítés alternatívái – ÚTITÁRSAK című projekt keretében került összeállításra. Célunk, hogy a projekt keretében kidolgozott és részben pilot kurzusokon – egyetemi, elsősorban humán BA és MA szakokon szabadon választható stúdiumok és szociális továbbképzés keretei között – kipróbált képzési programok (modulok), valamint az Interprofesszionális közösségi munka szakirányú továbbképzés résztvevői és tanárai számára adjon szakirodalmi betekintést a közösségi munka, a társadalmi bevonás és integráció igen széles témakörébe.

 

 

 

Budai (szerk.) (2011): Terepgyakorlatok könyve. ISBN 978-963-08-2451-4

Terepgyakorlatok könyve„A kistérségi szolgáltatások fejlesztése az önkormányzatok és a képzőintézmény közötti kapcsolat erősítésével” című, 2010–2012 között futó, TAMOP 5.4.4.-09/A-2009-0015 projekt egyik fontos célkitűzése a terepen folyó szociális képzések fejlesztése, megújítása és ennek keretében a terepgyakorlatok innovációit bemutató, fejlesztését elősegítő könyv megjelentetése. Jelen kötettel tehát elsődleges szándékunk, hogy a Széchenyi István Egyetem műhelyében es a képzőstábbal együttműködő szociális intézményekben, szervezetekben folyó terepgyakorlatok tapasztalataiból, dokumentumaiból es az ezzel kapcsolatos elméleti, módszertani tanulmányokból, írásokból és dokumentumokból az általunk nagyon fontosakat egy csokorba összegyűjtve átadjuk a téma iránt érdeklődő gyakorló szociális munkát és közösségfejlesztést folytató szakembereknek, es főleg a terepgyakorlatok közreműködőinek.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00