Tanszékünk konferenciája az önkéntességről 2021. november 25-én

A Gyerekparadicsom Alapítvány, mint az ÖMÉ 2021 megrendezését kezdeményező 11 civil szervezet egyike és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara (SZEAK) 2021. november 25. csütörtökön online tudományos konferenciát rendez, melyre jelentkezni lehet az önkéntesség bármely kérdésével foglalkozó előadással. A konferenciának nem célja egyedi jó gyakorlatok bemutatása.

A rendezők külön szekcióba várják jelenlegi és 2021 évben államvizsgát tett (alap-, mester-, illetve osztatlan szakos) hallgatók jelentkezését, bármely tudományterületről, az önkéntességhez kapcsolódó, legalább szakdolgozati színvonalú eredményeik bemutatására. 

Információk a tovább után.

Jelentkezéssel kapcsolatos információk:

A konferenciára szekcióelőadással lehet jelentkezni, amelynek időtartama 15 perc. Az előadás befogadásának feltétele egy legfeljebb 1000 leütésnyi hosszúságú absztrakt beküldése a konferencia@gyerekparadicsom.hu címre legkésőbb 2021. október 20-ig.

A konferenciára meghívandó előadásokat tudományos bizottság választja ki. A befogadásról vagy elutasításról a jelentkezők november 5-ig kapnak visszajelzést.

A szekciók kialakítása az absztraktok elfogadása után történik.

 

A konferenciára a SZEAK által biztosított online felületen kerül sor, melynek elérhetőségét a végleges programban közöljük.

A konferencia előadásaiból a SZEAK és a Gyerekparadicsom Alapítvány közös, lektorált, ISBN-számmal ellátott elektronikus kötetet ad ki. A legfeljebb 20 000 leütés hosszúságú cikkek leadásának határideje 2022. január 31.

A konferencia Tudományos Bizottságának tagjai:

Dr. Arapovics Mária habilitált egyetemi docens, ELTE Társadalomtudományi Kar

Dr. Nárai Márta egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar

Dr. Tóbiás László főiskolai docens, Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kar

titkár: Oszter Bettina egyetemi tanársegéd, Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar

 

További információk a konferencia@gyerekparadicsom.hu címen kérhetőek.

 

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Belvedere Weeks a Sieger Sport & Gastro Bar-ban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Belvedere Weeks a Apátúr Sörházban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Apátúr Sörház főzdelátogatás 2024. május 8. 18:00 - 19:00
Parlamentek Európában 2024. május 9. 13:00 - 17:40
Parliaments of Europe – Europe of parliaments? 2024. május 10. 09:30 - 15:00
Apátúr Sörház főzdelátogatás 2024. május 22. 18:00 - 19:00
Apátúr x Kreinbacher Májusi pezsgőeső 2024. május 31. 18:00 - 19:00