Elfogadta Győr Megyei Jogú Város közgyűlése a város egészségfejlesztési tervét
Győr Megyei Jogú Város közgyűlése 2022-én tárgyalta és fogadta el azt a két dokumentumot, ami a város egészségfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységéhez szolgál keretül 2026-ig bezáróan. Dr. Perger Elza, a területért felelős alpolgármester kiemelte a dokumentumok kiváló minőségét. Laczkovits-Takács Tímea képviselő külön köszönetet mondott a Széchenyi István Egyetemnek a programban való részvételért. A fejlesztések alapjául szolgáló és a korábbi terv megalkotása óta eltelt időszak jellemzői tendenciáit, statisztikáit, a jelenlegi helyzet értékelését a Győr Megyei Jogú Város Egészségképe 2021 míg a fejlesztési irányokat és konkrét fejlesztési és bevatkozási tervet a Győr Megyei Jogú Város Egészségfejleszési Terve 2022-2026 című dokumentumok tartalmazzák. A dokumentumok elkészítésére a programot megvalósító Győriek Egészségért Közhasznú Egyesület kérte fel tanszékünket. A munka szakmai vezetője Dr. habil Csizmadia Zoltán egyetemi docens, tanszékünk vezetője volt. A fél évet igénybe vevő tervezésben a tanszékről az alábbi kollégák vettek részt: Dr. Nárai Márta, Nits Lászlóné, Oszter Bettina, Dr. Páthy Ádám, Dr. Tóth Péter. A dokumentumok az alábbi önkormányzati linkekről letölthetők:
Győr Megyei Jogú Város Egészségképe 2021
Győr Megyei Jogú Város Egészségfejleszési Terve 2022-2026
Záróvizsga a Humán- és csoportfejlesztő tréner szakirányú továbbképzésen
Záróvizsga időpontja: 2022. január 26. szerda 9-14 óráig
Záróvizsga helyszíne: Ravazd, Erdei Iskola (Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. Ravazdi Erdészete, Erdészet utca, 1., 9091)
Záróvizsga bizottság tagjai:
elnök: Dr. habil Csizmadia Zoltán
tag: Dr. Kóbor Krisztina
tag: Csillag Attila
titkár: Oszter Bettina
A záróvizsga formája: jelenléti
Záróvizsga beosztás
Bencsik Judit | 9:30-9:50 |
Buday Dóra | 9:50-10:10 |
Frolov-Boda Gabriella | 10:10-10:30 |
Dr. Glavanits Judit | 10:30-10:50 |
Kovács Nikoletta | 10:50-11:10 |
SZÜNET | 11:10-11:20 |
Köteles Zsófia | 11:20-11:40 |
Paulusz Ildikó | 11:40-12:00 |
Szemere Kata | 12:00-12:20 |
Tóth Gabriella | 12:20-12:40 |
Zsolnay Janka | 12:40-13:00 |
Megjelent a Nők Családok Karrier című tanulmánykötet
Megjelent Dr. Kóbor Krisztina szerkesztésében a Nők Családok Karrier című kötet. A kiadvány az EFOP-1.2.9-17-2017-00059 számú projekt keretében készült el, amiben tanszékünk több munkatársa is tevékenyen vett részt.
A kötet az alábbi tanulmányokat tartalmazza:
Kóbor Krisztina: Bevezető gyanánt a projektről
EZERARCÚ NŐK
Székely Rita: A nők szerepe a vidéki térségek életében – család, karrier, közösség
Krizsán Kinga: Hajléktalan nők problémái Győr városában
Szalayné Perjámosi Beáta: Hallgatni arany
Borsodi Erzsébet: Láthatatlanul
CSALÁDOK
Oszter Bettina: A kisgyermekes édesanyák kapcsolatainak alakulása a gyermek/ek
megszületését követően
Máté Melinda: Kérdés a nem? A társadalmi nem kérdésének egyes aspektusai Magyarországon:
– A gyermekmentes férfiak és nők társadalmi megítélése
KARRIER
Kovács Viktória: A családi és a munkahelyi karrier összeegyeztetése a nők esetében
Kóbor Krisztina: „Gyárilag civilek” – Női vezetők a civil/nonprofit szektorban
A kötet e-könyv formában letölthető innen.
Kóbor Krisztina (szerk.) (2021): Nők, családok, karrier. Szociális Projektinkubátor, Közösségi Akció és Kutatás Alapítvány, Győr. ISBN 978-615-01-2128-4
Oszter Bettina
További információk
Fogadóóra:
Kedd 12:00-13:00 előzetes egyeztetés: oszter.bettina@sze.hu
Online fogadóóra:
Szerda 12:00-13:00 előzetes egyeztetés: oszter.bettina@sze.hu
- Önéletrajz
- Publikációk (MTMT)
Oktatott tárgyak
- Helyi politika, helyi társadalom
Oktatási segédletek: