Híreink, aktualitásaink
Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett
Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak.
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon.
Az új szerkesztőség tagjai:
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem
Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját.
Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada
Gyermektábor tanszékünk munkatársainak szervezésében
Tanszékünk idén is két nyári tábort szervez a karon az egyetemi munkatársak gyermekei számára 2024. június 1-e és 12-e között. A Dr. Kóbor Kriszta és Csillag Attila által vezetett tábor egyben szakmai gyakorlatként is funkcionál szociálpedagógus, gyógypedagógus és közösségszervező szakos hallgatók számára.
Dr. Simonik Péter díja
A LI. Országos Honismereti Akadémia nyitónapján, tanszékünk egyetemi docense, Dr. Simonik Péter kitüntetést, a Honismereti Szövetség Emlékérmét vehete át több évtizedes honismereti és helytörténeti munkája elismeréseként Esztergomban.
Gratulálunk a kitüntetéshez!
Kollégáink előadása a Ladikos Fesztiválon
Dr. Bugovics Zoltán és Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docensei meghívást kaptak a Ladikos Fesztivál szervezőitől. Idén 2024. június 15-én 19. alkalommal került megrendezésre a hagyományőrző fesztivál a mecséri dunaparton. A délelőtti idősávban került sor az előadásra, ahol a két kutató a 2021-ben és 2022-ben megrendezett, Bács-Kiskun megye településein lezajlott III. Tanyakollégium kutatás során szerzett tapasztalatait osztotta meg a fesztivál vendégeivel egy jó hangulató, interaktív előadás keretében. Az előadásokon és az azt követő beszélgetés során szóba került a tanyás területeken élő emberek és helyi társadalmak jellemzői, az itt végzett tevékenységek lehetőségei a globális felmelegedés és a települések átalakulása során.
Záróvizsgák rendje a 2023-24-es tanév tavaszi félévében szociálpedagógia alapszakon
Záróvizsga: Szociálpedagógia Ba
Helyszín: 112-es terem AK1
Időpont: 2024. 06. 25. (kedd) 10:00 óra
Elnök: Dr. Szakácsné Foki Katalin
Tagok: Dr. Benyák Anikó, Dr. Kóbor Krisztina, Dr. Simonik Péter
Jegyzőkönyvvezető: Polgár Fatime
Simonik Péter előadása a tatabányai zsidó közösségről
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány talajradarja dolgozott a felsőgallai és a tatai zsidó temetőben - a helytörténet szolgálatában. Ennek kapcsán tanszékünk egyetemi docense, Dr. Simonik Péter állt kamera elé, hogy bemutassa a zsidó közösség és temetőjének történetét Tatabányán.
Közösségi és civil tanulmányok szak diplomamunka témák
Téma | Konzulens |
Szegénység, depriváció, egyenlőtlenség | Dr. Bugovics Zoltán |
Társadalom és média | Dr. Bugovics Zoltán |
A család a posztmodern társadalomban | Dr. Bugovics Zoltán |
Társadalmi trendek Magyarországon és Európában | Dr. Bugovics Zoltán |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr. Bugovics Zoltán |
Modernizáció és közösség | Dr. Csizmadia Zoltán |
Modernizáció és közösség | Dr. Csizmadia Zoltán |
Modernizáció és közösség | Dr. Csizmadia Zoltán |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr. Csizmadia Zoltán |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr. Csizmadia Zoltán |
Társadalmi felelősségvállalás, társadalmi szerepvállalás | Dr. Nárai Márta |
Civil megoldások a társadalmi, gazdasági kihívások kezelésére - civil/nonprofit szervezetek szerepvállalása különböző területeken | Dr.Nárai Márta |
Közösségek bevonása a lokális folyamatokba | Dr.Nárai Márta |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr.Nárai Márta |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr.Nárai Márta |
Alumni programok a felsőoktatásban - Kapcsolat- és közösségformálás sajátos lehetőségei | Dr.Nárai Márta |
A társadalmi egyenlőtlenségek térbeli különbségeinek alakulása Mgyarországon és/vagy Kelet-Közép-Európában a rendszerváltás óta eltelt időszkaban | Páthy Ádám |
Nagyvárosok és várostérségek társadalomszerkezeti sajátosságai | Páthy Ádám |
Egy kiválasztott válságrégió (kistérség, településcsoport) társadalmi-gazdasági problémáinak elemzése | Páthy Ádám |
Egyéb, hallgató által javasolt téma | Páthy Ádám |
Egyéb, hallgató által javasolt téma | Páthy Ádám |
A magyarországi roma népesség társadalmi integrációjának kérdései | Dr. Simonik Péter |
A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkozási rehabilitációja | Dr. Simonik Péter |
Hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok munkerőpiaci integrációja | Dr. Simonik Péter |
A szociális gondoskodás története 1945 előtt | Dr. Simonik Péter |
Egyéb hallgató által javasolt és az oktatóval előzetesen leegyeztetett téma | Dr. Simonik Péter |
Az információs társadalom működése és jellemzői | Dr. Tóth Péter |
Ifjúságszociológiai kutatások | Dr. Tóth Péter |
Társadalmi rétegződés és mobilitás | Dr. Tóth Péter |
Kulturális alapú településfejlesztés | Dr. Tóth Péter |
Helyi társadalom kutatások | Dr. Tóth Péter |
Egyéb, hallgató által javasolt téma | Dr. Tóth Péter |
A helyi médiumok (sajtó, rádió, TV, internet) szerepe a közösségfejlesztésben egy adott településen | Dr. Varga Balázs |
A sport és a sportegyesületek szerepe a közösségfejlesztésben egy adott településen | Dr. Varga Balázs |
Egyéb, a hallgató által hozott téma | Dr. Varga Balázs |
Aktív állampolgárok a társadalomban | Dr. Reisinger Adrienn |
Civil szervezetek társadalmi, gazdasági szerepe és jelentősége | Dr. Reisinger Adrienn |
Társadalmi részvétel | Dr. Reisinger Adrienn |
Egyéb, hallgató által hozott téma | Kóbor Krisztina |
Közösségfejlesztés és civil aktivitás fejlődése | Kóbor Krisztina |
Konfliktuskezelés és mediáció, mint a közösségfejlesztés eszköze | Kóbor Krisztina |
Közösségfejlesztés és családsegítés | Kóbor Krisztina |
Egyéb, a hallgató által hozott téma | Kóbor Krisztina |
Simonik Péter előadása Budapesten
„Aknatornyok árnyékában. A tatabányai zsidó közösség története” címmel 2021. szeptember 30-án előadást tartott Dr. Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában az „Új eredmények a magyarországi zsidóság kutatásában” című konferencián, amelynek egyik célja volt, hogy az elpusztított vidéki zsidó közösségek históriájával foglalkozó kutatók találkozzanak egymással.
Simonik Péter előadása a Bányászati és Ipari Skanzenben
Tanszékünk egyetemi docense, Dr. Simonik Péter volt 2021. augusztus 25-én az előadó a Bányászati és Ipari Skanzen felolvasójában Tatabányán. Az előadás a Múzeumi Szabadegyetem - A dualizmus kora programsorozatának részeként került megrendezésre.
Simonik Péter szociálpolitikai történeti előadásának címe: „Iparfejlesztés és (bánya)munkásvédelem a dualizmus korában” volt.