Miért pont a szociológia alapszak? - Podcast
Az alábbi podcastben a Széchenyi Egyetem szociológia alapszakjáról beszélget két alapszakos szociológus hallgatóval, Kovács Linettel és Tamás Rékával Dr. Tóth Péter, a szak vezetője.
Fotó: Nagy Gábor
Egy látássérült hölgy életét és mindennapjait mutatja be hamarosan a Széchenyi István Egyetem SosemArt színjátszó csapata, méghozzá egy olyan csavarral, aminek köszönhetően a néző is részese lesz az élmények. A társulat három színpadi előadással is készül az év utolsó hónapjaira, melyek mindegyike ingyenesen megtekinthető
Dániel Viktória cikke itt elolvasható.
Tanszékünk oktatói és szakunk több diákja is tevékeny részt vállalt a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia és Tehetségnapján 2023. november 29-én.
A Magyar Szociológiai Társaság 2023. november 17-e és 18-a között rendezte meg éves vándorgyűlését a budapesti Corvinus Egyetemen Válságról válságra címmel.
Tanszékünk munkatársai közül ketten, Dr. Nárai Márta és Dr. Tóth Péter adtak elő a konferencia két szekciójában.
A munkaszociológiai szekcióban 2023. november 17-én Dr. Tóth Péter a Győrhöz és a győri ipari bérmunkás réteg átalakulásához, tagozódásához és szervezeti viszonyaihoz kapcsolódó korábbi munkaszociológiai kutatásokról adott átfogó képet illetve a tavaly, a tanszéken alakult munkszociológiai kutatócsoport tagjai által az elmúlt időszakban végzett kutatások irányairól tájékoztatta a szekció tagságát Jöjjön-e Gyuri Győrbe kutatni? - Munkáskutatások lehetséges új irányai egy nyugat-dunántúli megyeszékhelyen című előadásában.
Dr. Nárai Márta online jelentkezett be 2023. november 28-án Az államon túl? Nem-állami szereplők a humán szolgáltatói szektorban címen meghirdetett szekcióba. Előadását Ez nemcsak egy munkahely. A védett foglalkoztatás győri tapasztalatai címmel tartotta. Előadásának fókuszában a Győr városában működő, védett foglalkoztatást végző hét szervezet tevékenységének vizsgálata állt.
2023. október 12-15-e között került megrendezésre a Széchenyi István Egyetemen a 1st Conference on Sustainability elnevezésű nemzetközi, multidiszciplináris konferencia, amelyre tanszékünk munkatársai is nyújtottak be abstractot, adtak elő, illetve vezettek szekciót a három nap folyamán.
A konferencia honlapja itt található.
A szekciók listája pedig itt.
A Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék kezdetek óta résztvevője a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozat Széchenyi Egyetemen tartott programjának, a Kiskutatók Versenye nevű, játékos versenynek. A Szociomókusok állomást idén Böcz Tamara, egyetemi tanársegéd, Dr. Páthy Ádám egyetemi docens és Dr. Tóth Péter egyetemi docens üzemeltették. A délután folyamán hat csapat (plusz egy pannonhalmi ráadáscsapat) látogattak el az ÚT 114-be, hogy rendet vágjanak a női divat, a gyerekjátékok és az autók formatervezésének világában, illetve a régi és magyar celebritások életében.
Fotó: Marcali Gábor
Alzheimer-világnapi sétára hívta a városban élőket csütörtök délelőtt az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és a győri Alzheimer Cafe. Tanszékünket Nits Andrea, Dr. Csizmadia Zoltán és Dr. Tóth Péter képviselte, a Sporttudományi tanszék képvisletében pedig Kovácsné Dr. Tóth Ágnes tette tiszteletét az eseményen.
A sétáról a GyőrPlusz számolt be itt.
Tanszékünk munkatársa, Dr. Nárai Márta, egyetemi docens az écsi Cifra Műhely Egyesület meghívásának tett eleget nyáron. Az egyesület 2023 júliusában tartotta éves szakmai műhelyét, aminek során a délutáni időszakban előadásokat hallgathattak a rendezvény résztvevői. Nárai Márta az önkéntesség szerepéről és az önkéntességgel kapcsolatos attitűdökről beszélt, korábbi kutatási eredményeinek bemutatásával Écsen, július 28-án.
Képes összefoglaló a szakmai műhelyről:
Az alábbi podcastben a Széchenyi Egyetem szociológia alapszakjáról beszélget két alapszakos szociológus hallgatóval, Kovács Linettel és Tamás Rékával Dr. Tóth Péter, a szak vezetője.