Láttam a többiek arcán, amikor bejelentettem, a fociról tudományos alapon szeretnék beszélgetni a győri Széchenyi-egyetem szociológusával, dr. Bugovics Zoltánnal, hogy azt gondolják, most viccelek. Pedig miért viccelnék? Ezekben a hetekben mindenki halálosan komolyan veszi a meccseket, a reggeli kávézás megúszhatatlan a kérdés tisztázásával, hogy szándékosan kezezett-e a kolumbiai a japánok elleni meccsen... De miért érdekel ez minket?

- Nézi a foci-vb-t?
- Nézem, persze.
- Csak muszájból, mert ha nem tenné, akkor minden társas beszélgetésből kimaradna?
- Nem, tényleg érdekel. Persze nem minden meccset nézek meg, az unalmasakat nem. De például a keddi orosz-egyiptomi meccsnél sem gondoltam, hogy ott ragadok a végéig.
- S önöknél, az egyetemen is úgy kezdődik a reggeli kávézás, hogy: „Láttad te is azt a gólt?"
- Igen, így kezdődik.
- Akkor ezek szerint nincs olyan társadalmi réteg, amelynek az életét néhány hétig most ne a foci szőné át?
- Biztosan van azért, de tény: össztársadalmi kérdéssé vált.
- De miért? Mit tud a foci? Mert az viszont már nem jellemző, hogy a reggeli beszélgetések témája a Barátok közt előző napi epizódja.
- Erre a válasz a szocializáció. Egyszerűen gyerekkoruk óta otthon, baráti körben azt látják a srácok, hogy az apjuk nézi a meccseket, BL-től az egyéb rangadókig, selejtezőkig, s ez mintanyújtásként szolgál. Ez persze inkább a fiúknál jelent elsősorban szocializációt. A fociban nincsenek társadalmi rétegek sem, ott mindenki egyenlővé válik. A sport összehozza az embereket, lebontja a társadalmi rétegződést.
- De ha ez így is van - s elfogadom, hogy igen -, miért nem látjuk ezt mondjuk az atlétikában vagy az úszásban?
- Élménytársadalomban élünk, s ezen élményt a foci - és a sportok egy része még - maximálisan kiszolgálja. Izgalmat és szórakozást nyújt. De ebben óriási szerepe van a médiának is. Igaz, ezt csak akkor képes megtenni, ha van rá fogadókészség, azaz a foci kultúrája az adott országban jelen van. Ebből fakad, hogy a focikultusz jóval gyengébb például az USA-ban vagy Indiában; a történelmi brit birodalom egyes részein más labdajátékok váltak népszerűvé és uralják a sportkultuszt: a baseball, a krikett, a kosárlabda... Ugyanakkor az is érdekes, hogy az orosz vb-re legtöbben az USA-ból érkeznek.

Politika a fociban

- Az előbbi sémához hozzátesz az is, hogy nem egy világsztárról lehet tudni, a mélyszegénységből küzdötte fel magát? Így aki most is szegény s úgy nézi a tévében az adott sztárt, nem irigy rá feltétlenül, hanem azt látja, hogy „a mi vérünk ez a gyerek"?
- Biztosan van ilyen. Nézze, a foci nem egy elit sport. Számos dél-amerikai államban, de Európában a mediterrán országokban vagy a briteknél is általában szegény sorból jönnek azok a játékosok, akiket most a válogatottban is látunk.
- De miért érdekel minket, hogy mit játszik Irán vagy Kolumbia?
- Erre is van szociológiai válaszom: az identitás. Vagyis hogy kivel azonosulunk. A csoporthoz tartozás igénye ősi, belénk ivódott reflex: azonnal csoportot kell választani s ahhoz tartozni. Mert akkor maradunk életben - a darwini mechanizmus itt is működik.
- S amikor mi csoportot keresünk magunknak, egy hozzánk hasonlót - egy európait - választunk vagy mást?
- Teljesen ad hoc jellegű, s embere válogatja. Van, aki frankomán, más gyűlöli a franciákat. De szerepet játszhat például a politika is. Az angolok korábbi szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson mondta azt, hogy a fociban több politika van, mint a politikaban. És ez nagyon igaz.
- A nacionalizmus is ezért jön elő, hogy ,,én aztán nem szurkolok a románoknak..."?
- Igen.
- Az, hogy legutóbb kint voltunk az EB-n, valós vágyat ébresztett bennünk, hogy ez az éjjel nem érhet véget"? Hogy a vb is sikerül? Vagy a többség a földön maradt, tudva, hogy csalóka álom volt ez?
- Elhitte az ember, s miért ne tette volna? Amikor a portugáloknak gólt lőttünk, akkor is eufóriát éreztünk, pedig erre egy percen belül jött a viszontválasz. Ebből is látszik, hogy ez a sportág érzelmileg is átitatja az embereket, teljes odaadással tudják szemlélni a történéseket. Az érzelmek felülírják a racionalitást.
- A kárörvendés nem dolgozna egy kicsit sem bennünk, ha mégis kint lennénk a vb-n? Hogy hétfőtől péntekig engem szipolyoz ki a főnököm, végre röhöghetek a magyar focistákon, s helyettem most ők érezhetik rosszul magukat a kínos vereség után?
- Én emlékszem Mexikóra, s bizony nem nevettem a null-hat után. A csapat kudarcát a magaménak éreztem, és nem hinném, hogy más másképp lett volna ezzel. Az tény viszont, hogy működik a „kivetítés", vagyis ha például a románokat jól elverik, annak lehet örülni.

A nőket miért ne érdekelne?

- Miért van az, hogy a fociról szinte mindig csak férfiak beszélgetnek, s elfogadott tényként kezeljük, hogy „a nőket úgysem érdekli"?
- Lehet benne sztereotípia, de ha jól megnézzük, valóban inkább a fiúkat érdekli - gyerekkoruktól kezdve.
- De továbbmegyek: ha a foci „élményt, izgalmat és szórakozást” nyújt, akkor miért csak a férfivonalon igaz ez? Nőknek is rendeznek foci-vb-t, de azt kis túlzással a kutya se nézi.
- Tradíció – ez a válasz. Női atlétikában, kézilabdában, ahol a női szakágnak már megvan a hagyománya, nincs ilyen gond.
- El tudja képzelni, hogy huszonöt év múlva a női foci-vb csoportmeccseiről beszélgetnek a munkahelyi közösségek?
- Én mindent el tudok képzelni, csak nem tudom, hogy így lesz-e. Mert ez marketing kérdése is. Ha beletesznek sok pénzt, akkor a női focit is fel lehet ,turbózni”. Sportpolitikai kérdés, melyiknél hagyják a nőket is befutni. A Tour de France-on nem indulhat nő... De közvetítenek női mérkőzéseket most is; s van, hogy többen ülnek ezeken a meccseken a lelátókon, mint egy magyar férfi bajnokin.
- Ez nem nagy kunszt, ne ez legyen a mérce. De magának a nemzeti labdarúgásnak jót tesz, hogy csak négyévente van világbajnokság? Ha évente lenne, az előbbutóbb unalomba fulladna?
- Ha józanul belegondolok, akkor azt mondanám, hogy igen, megunnánk. De a reklám és a marketing nem a józan észre hat, így az is lehet, hogy évente is el lehetne adni egy vb-t. A manipuláció és a befolyásolás médiaszegmensei hihetetlen dolgokat képesek elérni – ezt látjuk már ma is. A kínaiak rengeteg pénzt szeretnének belenyomni abba, hogy minél több világrendezvény legyen. Ne legyen kétségünk, ez színtiszta befektetés nekik.
- Ha már a marketing ilyen sokszor előjön, kérdés az is: pusztán üzleti szempontok alapján döntik el, hogy melyik – egyébként – tehetséges fiúból csinálnak világsztárt? Ronaldónál, Messinél, Neymarnál a tehetség számított vagy kellett „a jóképű”, „a szerény” és „a vagány” fiú, mert ők eladhatók?
- A tehetség azért kell; alap, hogy nagyon jó focista legyen a kiszemelt. De erre már nyilván ráépül egy világméretű rendszer, ami itt azért nem manipulatív, mert tényleg világklasszisokról beszélünk.

Dzsudzsák-mez nincs

– A magyar srácokon is az előbb említett sztárok mezét látjuk, sem Dzsudzsák, sem Szalai, sem Bognár mezéből nem kaszál az adott sportszergyártó. Jó ez így?
- Ha egy magyar srácon Messi meze van, nálam nem üti ki a biztosítékot. Biztosan van, akinél igen. Ízlés kérdése. Lehetne ott Puskás neve is persze.
- Gondolja, hogy egy hétéves magyar gyerek tudja, ki az a Puskás, Nyilasi vagy Törőcsik?
- Az utóbbi kettőt nem, de Puskás nevét talán ismeri.
- Görbicz-mezt ugyanakkor látni itt Győrben...
- Igen, mert ő világklasszis. Szalai Ronaldóhoz képest nem az. S ezen nem kell megsértődni.
- Lesz olyan valaha, amikor a vereséget normálisan el tudjuk majd fogadni – még a fociban is?
- Amióta az eszemet tudom, a második hely nekünk kudarc, világvége... Nem hiszem, hogy az én életemben e tekintetben bekövetkeznek változás.
- Most azért tét nélkül tippelhet, mert nem kell magunkról döntenie: ki lesz a mostani vb arany-, ezüst- és bronzérmese?
- Csak a vágyaimat tudom inkább elmondani. Ha rajtam múlna, Anglia, Portugália, Spanyolország lenne a sorrend. De várjunk, a sorsolás miatt ez lehetséges egyáltalán?