Csizmadia Zoltán és Tóth Péter tanulmányai a Margón kívül című kötetben

2016-ban végzett, magyarországi és külhoni magyar fiatalok bevonásával készült kutatás adatbázisából  elkészült a hivatalos tanulmánykötet, ami letölthető az alábbi linkről:
http://kutatopont.hu/files/2018/07/magyarfiatalok.pdf

A fenti tanulmánykötet mellett azonban készült egy alternatív kötet is, Margón kívül – magyar ifjúságkutatás 2016 címmel, azon autonóm értelmiségiek elemzéseivel, akiknek az Magyar Ifjúság Kutatás 2016 „hivatalos" kötetén túli mondanivalójuk van. A tanulmánykötet szerkesztője Nagy Ádám volt. 

A Margón kívül kötet megírásában résztvevő kutatók, tanszékünk két munkatársa, Dr. Csizmadia Zoltán és Dr. Tóth Péter mellett az alábbi szociológusok voltak: Bene Viktória, Boros László, Bozsó Helga, Csákó Mihály, Diósi Pál, Fazekas Anna, Fekete Mariann, Gregor Anikó, Hajdu Miklós, Iharosi Tamás, Kabai Imre, Kabaine Tóth Klára, Krémer Balázs, Monostori Kristóf, Nagy Ádám, Oross Dániel, Pintye Zsolt, Sik Domonkos, Széll Krisztian, Tibori Tímea.

A kötet 2018. október 16-i bemutatója óta felkerült és digitálisan elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján:
http://mek.oszk.hu/18600/18654/

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00