'Szociális és közösségi terepgyakorlat vezető' - szakirányú továbbképzés

A képzés célja: olyan szakemberek képzése, akik képesek a szociális munkás és közösségi munkás képzésben meghatározó szerepet játszó, külső terepen (terepeken) folyó gyakorlatvezetői (tereptanári) feladatok magas színvonalú ellátására, továbbá a terepgyakorlatok szakszerű megtervezésében, lebonyolításában való partneri közreműködésre.

Az oklevélben a szakirányú szakképzettség megnevezése: Szociális és közösségi terepgyakorlat vezető

A képzésben való részvétel előfeltétele: A képzésben BA/BSc vagy ezzel egyenértékű főiskolai végzettséggel és legalább három éves - szociális ellátásban és/vagy a közösségi munkában, a közösségfejlesztést felvállaló civil szervezetben, egyesületben, alapítványban töltött - szakmai gyakorlattal rendelkezők vehetnek részt, feltéve, hogy a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen legalább 15 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: társadalomtudományi ismeretek: szociológia, szociálpolitika, szociális munka, szociálpedagógia, andragógia, kommunikáció, média, politológia bölcsészettudományi ismeretek: pedagógia, pszichológia, andragógia

A képzési idő: 2 félév, 60 kreditpont

Költségtérítés (Ft/félév): 150 000 Ft

Regisztrációs díj: 4000 Ft

Érdeklődni:

Azizi Zouheirné (Németh Judit)

Elérhetőség: ajudit@sze.hu, +36705691241

Nits Lászlóné igazgatási ügyintéző

Elérhetőség: nits@sze.hu, tel:96/613-593

Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2012. szeptember 15.

Letölthető anyagok:

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Ternovszky Béla: Macskafogó 2024. május 6. 18:00 - 20:00