Dr. Tóth Péter előadása Écsen

Dr. Tóth Péter, tanszékünk docense az écsi Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület meghívásának eleget téve tartott előadást 2019. augusztus 7-én Écsen, A többgenerációs tudásátadás lehetőségei a 21. században címmel. Az előadás beszámolója az egyesület honlapján elolvasható itt

Tovább

Tanszékünk részt vállal Győr Megyei Jogú Város idősügyi koncepciójának elkészítésében

Készül az új idősügyi koncepció

Készül az új idősügyi koncepció

A következő négy évre szóló, az idősek életminőségének javítását célzó koncepció elkészítése az érintett korosztály egészségkép felmérésével kezdődik, amelynek keretében 1500 fős lakossági kutatást is végeznek.

„Győr országos példaként szolgál az idősellátás területén, ezért kaptuk meg tavaly már másodízben az idősbarát önkormányzat címet. Igyekszünk egész évet felölelő programokkal, magas szintű szociális szolgáltatásokkal segíteni a szépkorúakat” – emelte ki dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, aki hozzáfűzte, az évek során azonban változnak az igények és új kihívásokkal is szembesülünk, ezért elérkezett az ideje az idősügyi koncepció felülvizsgálatának. Ilyen kihívás például az időskori demencia, amely a várható élettartam kitolódásával egyre több embert érint. Mint ismeretes, városunkban demenciaközpont nyílt, és az Alzheimer Cafék országos hálózata is egy Győrből indult civil kezdeményezés.

 

Tovább
«7071727374»
< >X

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Agrofeed UNI Győr - Vásárhelyi Kosársuli 2025. Január 17. 19:00 - 20:00
Uni Győr Örömfutás 2025. Január 18. 09:00 - 10:00
Beszélgess velem! 2025. Január 23. 17:00 - 18:00
Uni Győr Örömfutás 2025. Január 25. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - SPO 2025. Január 25. 18:00 - 19:00
Agrofeed UNI Győr - Budafok 2025. Január 31. 19:00 - 20:00