Előadás a Kutatók Éjszakáján
2022. szeptember 30-án került megrendezésre országszerte a Kutatók Éjszakája rendezvény. Tanszékünk részéről Dr. Tóth Péter egyetemi docens adott elő a Széchenyi István Egyetem programja keretében, Jurásek Dániellel közösen. Az eladás Jurásek Dániel kulturális mediátor TDK dolgozatának legérdekesebb részleteit tartalmazta. A dolgozat témája a 80-as években útjára indult akciófilm zsáner és annak fogadtatása és hatása volt. Az előadás Tóth Péter bevezetőjével indult, amiben a korszak gazdasági, politikai, társadalmi és a technológia fejlődés adta kereteit mutatta be. Ezután Jurásek Dániel mutatta be kutatását, és a kutatás során leforgatott, filmes szakemberekkel (rendezők, színészek, forgatókönyv-írók, kaszkadőrök) készített interjúiból és az érintett filmekből kivágott részletekkel támasztotta alá és színesítette mondanivalóját. A tovább után Sam Firstenberggel, az Amerikai Nindzsa rendezőjével készült interjút lehet megtekinteni.
Tudományos konferencia az önkéntességről 2022
Felhívás Tudományos konferencia az önkéntességről 2022
- november 24. csütörtök, hibrid konferencia
Az előadói jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk, 2022. október 15-ig várjuk a jelentkezéseket.
A Gyerekparadicsom Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara az önkéntesség bármely területével foglalkozó tudományos előadások megtartására várja oktatók és kutatók jelentkezését. Továbbá várjuk hallgatók jelentkezését TDK és/vagy szakdolgozati kutatási eredményeiket bemutató előadásokkal. Az előadásokat online közvetítjük. Budapesti helyszínen lesz lehetőség személyes együttlétre, az előadásokat onnan és oda is közvetítjük.
A konferenciára szekcióelőadással lehet jelentkezni, amelynek időtartama 15 perc. Az előadás befogadásának feltétele egy legfeljebb 1000 leütésnyi hosszúságú absztrakt beküldése a konferencia@gyerekparadicsom.hu címre, legkésőbb 2022. október 15-ig.
A konferenciára meghívandó előadásokat tudományos bizottság választja ki. A befogadásról vagy elutasításról a jelentkezők október 24-ig kapnak visszajelzést.
A szekciók kialakítása az absztraktok elfogadása után történik.
Külön projektként – nem konferenciakötetként – tanulmánykötetet adunk ki 2022 decemberében, nyomtatott és elektronikus formában, melyben a konferencia előadóinak publikálási lehetőséget biztosítunk. A tanulmányok leadásának határideje: 2022. november 15.
Az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 egyik kezdeményezője, a Gyerekparadicsom Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara, 2021. november 25-én rendezte meg az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 Tudományos Konferenciáját. Annak a konferenciának a sikere alapján hirdetjük meg a 2022. évi konferenciát.
Az ÖMÉ2021 során megkezdett tevékenységek folytatását a Miniszterelnökség támogatja.
Információ: konferencia@gyerekparadicsom.hu
Kérjük, továbbítsa felhívásunkat az önkéntesség kérdéseivel tudományos szinten foglalkozó partnereinek!
A konferencia szervezői nevében:
Nárai Márta PhD, Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar
Tóbiás László PhD, Gyerekparadicsom Alapítvány