Álláslehetőség logopédusoknak
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (FSZK) pályázatot hirdet az EFOP-1.9.2-VEKOP-16-2016-00001 kódszámú „A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése” című kiemelt projekt keretén belül logopédus munkakör betöltésére. A szolgáltatás célja, hogy a közszolgáltatások területén olyan lehetőségeket teremtsünk, melynek köszönhetően a felnőtt beszéd- és nyelvi fogyatékos populáció minden tagja – a különböző kórképektől függetlenül – alanyi jogon, térítésmentesen részesüljön terápiában, lakóhelye közelében.
A logopédusi státusz betöltésével a felnőtt beszéd- és nyelvi fogyatékos személyek számára hiánypótló, országos lefedettségű szolgáltatási hálózat kiépülése valósul meg.
II. Állás- és Terepbörze
A Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék és a Szocproj Alapítvány idén is megszervezi Állás- és Terepbörzéjét 2019. április 8-án, hétfőn 9:30 órai kezdettel.
A börze helyszíne a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar 1-es épületének, I. emelete.
A II. Állás- és Terepbörze programja:
09:30 Köszöntő – Dr. Pongrácz Attila egyetemi docens, SZE-AK dékán
09:40 Flashmob
09:45–12:30 Börze, a résztvevő szervezetek bemutatkozása
12:30–13:30 Zárás
• A Börze időtartama alatt az Egyetemi Színház flashmobja valósul meg. Azok között, akik 3 színészt lefotóznak, és a képeket bemutatják a szervezőknek, 2 db MonoStory előadásra szóló belépőt sorsolunk ki.
• Azok között, akik minimum 10 szervezetnél érdeklődnek és pecsétjüket megszerzik, manikűrkezelést sorsolunk ki.
• Azok között, akik legalább 10 szervezet pecsétjét megszerzik, 5000 Ft értékű könyvutalványt sorsolunk ki.
• Az első 40 főnek, aki 10 szervezet pecsétjét megszerzi, a Börze hivatalos táskája ajándékba jár!
A belépés díjtalan.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
A program az EFOP-1.2.9-17-2017-00059 azonosító számú, „Nők a családban és a munkahelyen (standard)” tárgyú projekt
keretein belül valósul meg.