Célba értek a társasjátékok
Tanszékünk a karácsonyi ünnepeket megelőzően hirdetett gyűjtést Nincsen kettő négy nélkül címmel, aminek keretében megunt, vagy használaton kívüli társasjátékokat gyűjtöttünk a Győri Tanoda Klubnak. A Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága is becsatlakozott a programba és gyűjtéshez az Értékekre hangolódva nemzeti értékek, hungarikumok társasjátékkal járult hozzá.
Az átadásról az NMI honlapján számolt be Zsolnay Janka.
Tanszékünk a Nyitott Kapuk Napján
Kollégáink az egyetem Nyitott Kapuk programján az Apáczai Kar standján képviselték tanszékünket. Nits Lászlóné az ősszel induló képzéseinkről, Pécsi Gertrúd pedig az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdésekben adott tájékoztatást az érdekődőknek. A szakos eligaztást az F teremben Dr. Nárai Márta, Dr. Csizmadia Zoltán, Dr. Simonik Péter és Dr. Tóth Péter tartották. Köszönjük a hallgatóink segítségét is! A rendezvényről az egyetem honlapján az alábbi tudósítás jelent meg.
https://uni.sze.hu/telt-haz-a-nyilt-napon-tovabbra-is-ezreket-vonz-a-szechenyi-istvan-egyetem