A Széchenyi István Egyetem elkötelezett a gyakorlatorientált képzés iránt, ennek megfelelően az Apáczai Csere János Kar hallgatói olyan különleges gyakorlatokon vettek részt, mint a Lakitelki Népfőiskola III. Tanyakollégiuma és a Moson Értékfeltáró Kollégium. A győri hallgatók az előbbiben a tanyavilág megmentéséért, az utóbbiban pedig a mosonmagyaróvári térség rendkívüli értékeinek felkutatásáért tevékenykedtek.
Híreink, aktualitásaink
Előadás két járás kutatási eredményeiről a Máltai Szeretetszolgálat rendezvényén Szombathelyen
A Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei Területi Szakmafejlesztési és Szakmatámogatási Központ
és a Vas és Zala megyei Területi Szakmatámogatási Rendszer közös szervezésben
A szakmatámogatási megbízatás eredményei címmel szakmai napot szerveztek 2024. december 10-én a Király Sportkomplexumban Szombathelyen.
A rendezvényre a Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala vármegyék szociális és gyermekjóléti intézményeinek munkatársait hívták meg.
Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken
2024. december 11-én tartotta meg a humán- és csoportfejlesztő tréner szak végzős, 7. évfolyamának vizsgatréningjét, mely idén először Mesterkurzus, Részismereti képzés is volt a Széchenyi István Egyetemen.
Fogyatékkal élők világnapja a karon
„ Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia.
De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról.
Ez az első lépés a szolidaritás felé. ”
Hajós András
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar több tanszékének együttműködésével a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal megemlékezést tartottak december 3-án.
Dr. Nárai Márta bemutatkozik
Az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága a 2024/25. akadémiai évben is lehetőséget teremt egy-egy kolléga korábbi és jelenlegi kutató tevékenységének részletesebb bemutatására tudományos műhely keretében. A következő időszakban on-line formában az alábbi találkozót szervezik.
Simonik Péter előadása Tatán
Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense 2024. október 15-én délelőtt „Névhasználat és asszimilációs törekvések. A tatai zsidó temető névanyagának vizsgálata” címmel előadást tartottam a Kuny Domokos Múzeum szervezésében 12. alkalommal megrendezett, Tudományos Műhelyek Komárom-Esztergom Vármegyében c. konferencián a tatai vár Lovagtermében.
Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett
Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak.
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon.
Az új szerkesztőség tagjai:
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem
Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját.
Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada
Cikk az egyetemi színjátszó társulatról
A Csillag Attila vezetésével működő SosemART Egyetemi Színjátszó Társulatot mutatta be az kari honlapon Harmati Márton.
A cikk elérhető az alábbi linken:
https://ak.sze.hu/sze-sosemart-egyetemi-szinjatszo-tarsulat
A fogyatékossággal élőknek nincs akadály a Széchenyi István Egyetemen
Czeiner-Szücs Anita cikket írt a fogyatékossággal élő egyetemi hallgatók által igénybe vehető lehetőségekről A cikkben megszólalt tanszékünk munkatársa Pécsi Gertrúd, aki egyben a Széchenyi István Egyetem esélyegyenlőségi koordinátora is.
A cikk elérhető az alábbi linken:
https://www.uni.sze.hu/post/a-fogyatékossággal-élőknek-nincs-akadály-a-széchenyi-istván-egyetemen
Közösségi és civil tanulmányok szak diplomamunka témák
Téma | Konzulens |
Szegénység, depriváció, egyenlőtlenség | Dr. Bugovics Zoltán |
Társadalom és média | Dr. Bugovics Zoltán |
A család a posztmodern társadalomban | Dr. Bugovics Zoltán |
Társadalmi trendek Magyarországon és Európában | Dr. Bugovics Zoltán |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr. Bugovics Zoltán |
Modernizáció és közösség | Dr. Csizmadia Zoltán |
Modernizáció és közösség | Dr. Csizmadia Zoltán |
Modernizáció és közösség | Dr. Csizmadia Zoltán |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr. Csizmadia Zoltán |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr. Csizmadia Zoltán |
Társadalmi felelősségvállalás, társadalmi szerepvállalás | Dr. Nárai Márta |
Civil megoldások a társadalmi, gazdasági kihívások kezelésére - civil/nonprofit szervezetek szerepvállalása különböző területeken | Dr.Nárai Márta |
Közösségek bevonása a lokális folyamatokba | Dr.Nárai Márta |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr.Nárai Márta |
Egyéb hallgató által hozott téma | Dr.Nárai Márta |
Alumni programok a felsőoktatásban - Kapcsolat- és közösségformálás sajátos lehetőségei | Dr.Nárai Márta |
A társadalmi egyenlőtlenségek térbeli különbségeinek alakulása Mgyarországon és/vagy Kelet-Közép-Európában a rendszerváltás óta eltelt időszkaban | Páthy Ádám |
Nagyvárosok és várostérségek társadalomszerkezeti sajátosságai | Páthy Ádám |
Egy kiválasztott válságrégió (kistérség, településcsoport) társadalmi-gazdasági problémáinak elemzése | Páthy Ádám |
Egyéb, hallgató által javasolt téma | Páthy Ádám |
Egyéb, hallgató által javasolt téma | Páthy Ádám |
A magyarországi roma népesség társadalmi integrációjának kérdései | Dr. Simonik Péter |
A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkozási rehabilitációja | Dr. Simonik Péter |
Hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok munkerőpiaci integrációja | Dr. Simonik Péter |
A szociális gondoskodás története 1945 előtt | Dr. Simonik Péter |
Egyéb hallgató által javasolt és az oktatóval előzetesen leegyeztetett téma | Dr. Simonik Péter |
Az információs társadalom működése és jellemzői | Dr. Tóth Péter |
Ifjúságszociológiai kutatások | Dr. Tóth Péter |
Társadalmi rétegződés és mobilitás | Dr. Tóth Péter |
Kulturális alapú településfejlesztés | Dr. Tóth Péter |
Helyi társadalom kutatások | Dr. Tóth Péter |
Egyéb, hallgató által javasolt téma | Dr. Tóth Péter |
A helyi médiumok (sajtó, rádió, TV, internet) szerepe a közösségfejlesztésben egy adott településen | Dr. Varga Balázs |
A sport és a sportegyesületek szerepe a közösségfejlesztésben egy adott településen | Dr. Varga Balázs |
Egyéb, a hallgató által hozott téma | Dr. Varga Balázs |
Aktív állampolgárok a társadalomban | Dr. Reisinger Adrienn |
Civil szervezetek társadalmi, gazdasági szerepe és jelentősége | Dr. Reisinger Adrienn |
Társadalmi részvétel | Dr. Reisinger Adrienn |
Egyéb, hallgató által hozott téma | Kóbor Krisztina |
Közösségfejlesztés és civil aktivitás fejlődése | Kóbor Krisztina |
Konfliktuskezelés és mediáció, mint a közösségfejlesztés eszköze | Kóbor Krisztina |
Közösségfejlesztés és családsegítés | Kóbor Krisztina |
Egyéb, a hallgató által hozott téma | Kóbor Krisztina |