Az optimizmus egyes kutatók szerint azt jelenti, hogy mi magunk választjuk meg, hogy miként szemléljük a világot. „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban”, ezt már az egykori indiai politikus, spirituális vezető, Mahatma Gandhi mondta. Pécsi Gertrúd egyik kedvenc idézete szerint éli az életét, amelyben a segíteni és tenni akarás is kiemelt szerepet kap.

Pécsi Gertrúddal a Széchenyi István Egyetemen találkozunk, hiszen a győri felsőoktatási intézmény Apáczai Csere János Karán, a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszéken dolgozik ügyvivő-szakértőként. Az Új Tudástér aulájában vár mosolyogva, a jellegzetes elektromos mopeden ülve, hiszen Pécsi Gertrúd születésétől fogva mozgáskorlátozott. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne élne teljes, élményekkel teli életet.

Az elmúlt években többször találkoztunk már az egyetem vagy a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének valamelyik rendezvényén, ahol mosolyogva, energiával telve szervezett és irányított, ha arra volt szükség. Pedig már az általános iskolába vezető útja sem volt egyszerű, és az édesanyja kitartása kellett hozzá, hogy lányát ne speciális intézménybe kelljen beíratnia. Az iskolába beiratkozáskor elutasították őket, mondván, a lány úgysem tudja teljesíteni az iskolaérettségi vizsgálat feladatait. „Mivel én nem tudtam belefolyni a többiek játékába, már kisgyerekként komolyabb dolgok iránt érdeklődtem. Már az iskola előtt tudtam írni és olvasni” – mondja. Ez pedig olyan tudással vértezte fel, aminek segítségével minden feladatot kiválóan teljesített. Így az iskola vezetői kénytelenek voltak felvenni az általános iskolába, ahol az egyik tanítónő vállalta, hogy magántanulóként foglalkozik vele. Kezdetben az iskolába csak hetente egy-egy alkalommal járt be, de harmadik osztálytól kezdve már rendszeresen ott volt a tanórákon. Több diáktársa is akadt, akik mindennap segítettek neki, többek között abban, hogy időben átérjen egyik teremből a másikba. Közülük többen is a segítő szakmát választották, gyógy- vagy szociálpedagógusként helyezkedtek el. „Erre egy osztálytalálkozón derült fény, ahol megkérdeztem az egyik egykori osztálytársamat, hogy miért ezt a pályát választotta. Mire ő visszakérdezett. Szerinted miért?”

A középiskolát közgazdasági szakon, levelező tagozaton végezte az édesanyjával együtt, aki úgy határozott, hogy ő is teljesíti a képzést. Innen akár egyenes út vezethetett volna valamely felsőoktatási intézmény közgazdaságtudományi karára, de továbbra is kiemelt szempont volt, hogy Győrben legyen a képzés. Ráadásul a középiskola során ráébredt, hogy nem ezen a területen képzeli el a jövőjét. Így az akkori, Széchenyi István Főiskola szociális munkás szakára esett a választása, ahova fel is vették.

A főiskola kezdetével esett egy időbe a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének megalakulása, amelynek alapítója volt. Az egyesület több mint tizenöt éve működik, Pécsi Gertrúd pedig titkárként veszi ki részét a munkából. Jelenleg hatvan körüli a taglétszámuk, de az aktív tagok száma ennél kevesebb, hiszen sokan dolgoznak vagy tanulnak. A Camelot továbbra is igyekszik segíteni a mozgáskorlátozottaknak akár személyesen, akár úgy, hogy a tagok, önkéntesek segítségével, megvizsgálják az épületek akadálymentességét. „Az akadálymentesítés nem csak a mozgáskorlátozottak számára fontos, a kismamáknak, időseknek épp olyan nagy segítséget jelent” – emeli ki Pécsi Gertrúd, majd hozzáteszi: „Ezen a téren is látszik a fejlődés, de még vannak hiányosságok. Ezért is szervezünk a közeljövőben egy programot, melynek célja az akadálymentesítés gondolatának széles körű elterjesztése.”

A mozgáskorlátozottak számára az utazás sem lehet akadály, erre az örök optimista, Pécsi Gertrúd a legjobb példa, aki eddig huszonhárom országban járt. Sőt még főiskolásként, három hónapot töltött a németországi Aachenben, az Erasmus program keretében. Itt kezdte el használni az elektromos mopedet, ami nélkül ma már nem tudná elképzelni az életét.

„Minden napban van valami szépség, és meg lehet látni a jót” – ezt már arra válaszolja, amikor arról kérdezem, hogy miből merít erőt. Elmondása szerint természeténél fogva optimista, és az elmúlt évek tapasztalatai is ezt támasztják alá. „Szerencsére sokan vannak, akik segíteni akarnak. Az emberek nagy része segítőkész.”

Ez a fajta pozitív életszemlélet pedig sokat segít a munkájában is. Tavaly óta esélyegyenlőségi koordinátorként is tevékenykedik a Széchenyi István Egyetemen, amely során a fogyatékkal élő hallgatók útját egyengeti. És bár a feladatok folyamatosan új kihívások elé állítják, sosem az elé gördülő akadályt, hanem a mögötte megbúvó lehetőséget látja.

Kaszás Kornél

Fotó: Marcali Gábor