Híreink, aktualitásaink

Simonik Péter podcastban beszélt a Tatán végzett kutatómunkájáról

Simonik Péter podcastban beszélt a Tatán végzett kutatómunkájáról

Dr. Simonik Péter helytörténeti kutató, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának egyetemi docense évek óta kutatja a ma Tatabányához tartozó községek, Alsó- és Felsőgalla, Bánhida, valamint Tatabánya zsidó lakosainak történetét. Egykor a tatai izraelita hitközséghez tartoztak. Felsőgallai temetőjüket 1929 körül nyitották, de azt megelőzően Tatán temetkeztek, sőt, sokan még később is. Dr. Simonik Péter helytörténészként szeretett volna többet megtudni a Tatán eltemetett családokról, s Kerti Katalin, a Goldberger Alapítvány kurátora pedig a vizek városának zsidó temetőjéről.

Hír innen: https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2024/03/tata-zsido-temeto-podcast

Dr. Csizmadia Zoltán lett a regionális tudományi program vezetője

Dr. Csizmadia Zoltán lett a regionális tudományi program vezetője

2024. április 1-től egyetemünk Vezetősége megbízást adott Dr. Csizmadia Zoltán, egyetemi docens, tanszékvezető részére a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola regionális tudományi programja vezetői feladatainak ellátására.

Gratulálunk a kinevezéshez!

Érzékenyítési séta Győrben

Érzékenyítési séta Győrben

 

Pécsi Gertrúd, kari titkársági referens részvételével minden évben szakmai jellegű érzékenyítési sétát szervez a Széchenyi István Egyetem Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszéke, építőmérnök hallgatók számára Győrben. 

A sétáról a beszámolót Dr. Makó Emese, egyetemi docens, tanszékvezető írta a tanszék Facebook oldalán.

Dr. Laczkovits-Takács Tímea a győri KEF új elnöke

Dr. Laczkovits-Takács Tímea a győri KEF új elnöke

Dr. Laczkovits-Takács Tímea, tanszékünk egyetemi adjunktusa, ezen év januárjától a város alpolgármestere lett Győr Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának az elnöke. 

A hírt a Győr+ osztotta meg: 
https://www.gyorplusz.hu/gyor/munkaban-az-uj-kef-elnok/

Komplex kutatási gyakorlat és terepmunka indul a tanszéken

Komplex kutatási gyakorlat és terepmunka indul a tanszéken

Tanszékünk a 2023-24-es tannévben tovább folytatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös szakmai munkát és kutatásokat. 

Simonik Péter könyvbemutatója Tatán

Simonik Péter könyvbemutatója Tatán

2024. február 19-én a tatai volt Piarista Rendházban bemutatták a „Legyen lelke Isten árnyékában”. A tatai zsidó temető története és 18-21. századi sírkövei címmel megjelent e-könyvet, amelynek egyik szerkesztője, több tanulmány szerzője, valamint a kötet alapjául szolgáló 2021-2023 között lezajlott, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, a MAZSIHISZ, valamint Tata Város Önkormányzata által támogatott kutatási projekt szakmai vezetője Dr. Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense volt. 

Tanszékünk a Nyitott Kapuk Napján 2024-ben

Tanszékünk a Nyitott Kapuk Napján 2024-ben

A Széchenyi Egyetem 2024. január 16-án, kedden rendezte hagyományos Nyitott Kapuk Napja rendezvényét. Tanszékünk több helyen is részt vett a forgatagban. A szociális és szociológia alapszakok és a közösségi és civil tanulmányok mesterszak iránt érdeklődők kérdéseire az Apáczai Kar standján tanszéki kollégáink, Wagner Angéla, Böcz Tamara, Oszter Bettina, Bugovics Zoltán és hallgatóink, Dedics Virág, Tóth Anett és Tímár Nelli válaszoltak a délelőtt folyamán. A délutáni, hivatalos szakvezetők által tartott szakos bemutatók mellett pedig egy további látogatható, interaktív programmal is készült Csillag Attila mestertanár és Dr. Kóbor Krisztina egyetemi adjunktus az egyetemre kilátogató végzős középiskolásoknak. Az ÚT144-es teremben, felhasználva a tréneri oktatásban használt feladatokat, szituációkat Offline szabadulószobát szerveztek és vezettek a délelőtt folyamán. A beérkező érdeklődők öt csoportban oldottak meg feladatokat, fejlesztethették önismeretüket, kooperációs készségeiket.

 

Záróvizsgák rendje a 2023-24-es tanév őszi félévében humán-csoportfejlesztő tréner szakon

Záróvizsgák rendje a 2023-24-es tanév őszi félévében humán-csoportfejlesztő tréner szakon

Záróvizsga: Humán- és Csoportfejlesztő Tréner (AKL_THC)
Helyszín: Ravazd  
Időpont: 2024.01.25. (csütörtök) 09:00 óra
Bizottság száma: 25-2
Elnök: Dr. habil Csizmadia Zoltán
Tagok: Dr. Nagy Tamás Jenő, Dr. Kóbor Krisztina, Csillag Attila
Jegyzőkönyvvezető: Wagner Angéla

Bugovics Zoltán a nemi szerepekről a Győr Pluszban

 

Győr Plusz 2017. 03. 10.

Dr. Bugovics Zoltán, tanszékünk docense a nemi és családi szerepekről nyiltakozott nőnap alkalmából a Győr + hetilap újságírójának, Hajba Ferencnek. 

Az újság az alábbi linken elolvasható, a cikk teljes szövege a tovább után megtalálható.

Még mindig erős a tradicionális családmodell

Jelenleg 14 százalék különbség mutatkozik a férfiak és a nők jövedelmében – mondta el érdeklődésünkre Bugovics Zoltán szociológus, a Széchenyi István Egyetem docense.

Hét évvel ezelőtt a magyar nők átlagosan húsz százalékkal kevesebb fizetést vittek haza Magyarországon, mint férfi társaik, tudtuk meg a szakembertől. A különbség mára hatszázalékos csökkentése persze annak is betudható, hogy egyre több a diplomás nő, akiknek a jövedelme jóval kisebb mértékben marad el a férfiakétól. Bugovics Zoltán szociológus szerint Magyarországon még mindig a tradicionális családmodell uralkodik.

A nő alapvető feladatának a családban, a gyermeknevelésen túl a háztartás ellátását tartják. E szemlélet értelmében a „családfenntartó” férfi keresi a jövedelem jelentős részét, neki kötelessége előteremteni a szükséges pénzt, ő a felelős az egzisztenciális biztonságért. Ez olyan teher a férfiak vállán, mellyel nehezen tudnak megbirkózni, többek között ez is az oka annak, hogy a férfiak korábban halnak meg, mondta el az egyetemi docens.

Utalt arra: a skandináv országokban már felismerték, hogy ez a szereposztás a nőknek sem jó, hiszen nekik ugyanúgy vannak karrier-vágyaik, s ki akarják venni részüket az anyagi biztonság megteremtéséből. Svédországban azt mutatták a statisztikák, felmérések, hogy a férfiak közül sokan az italba menekülnek, mert nem tudnak megfelelni a velük szemben állított társadalmi igényeknek. A szeszfogyasztás következtében pedig tovább romlik egészségük és korábban halnak meg. Ezért aztán mozgalmat is indítottak „Tegyünk a férfiakért!” jelmondattal.

Megkérdeztük a szakembertől azt is: Az állami vagy a versenyszférában magasabb-e a nők jövedelme? Bugovics Zoltán szerint az összehasonlítás azért nehéz, mert az állami szférában jóval több a diplomás nő – például orvos, pedagógus –, s az ő bérükben kisebb a lemaradás a férfiakéhoz képest. A docens itt megjegyezte: nagy baja a magyar gazdaságnak, ezen belül a versenyszférának is, hogy viszonylag kevés diplomást foglalkoztat.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Ternovszky Béla: Macskafogó 2024. május 6. 18:00 - 20:00