Híreink, aktualitásaink

Kollégáink előadása a Máltai Szeretszolgálat rendezvényén Szombathelyen

Kollégáink előadása a Máltai Szeretszolgálat rendezvényén Szombathelyen

A Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei Területi Szakmafejlesztési és Szakmatámogatási Központ 
és a Vas és Zala megyei Területi Szakmatámogatási Rendszer közös szervezésben 
A szakmatámogatási megbízatás eredményei címmel szakmai napot szerveztek 2024. december 10-én a Király Sportkomplexumban Szombathelyen. 

A rendezényre a Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala vármegyék szociális és gyermekjóléti intézményeinek munkatársait hívták meg. 

Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken

Humán- és csoportfejlesztő tréner Mesterkurzus a tanszéken


2024. december 11-én tartotta meg a humán- és csoportfejlesztő tréner szak végzős, 7. évfolyamának vizsgatréningjét, mely idén először Mesterkurzus, Részismereti képzés is volt a Széchenyi István Egyetemen.
Az eseményen Dr. Pongrácz Attila dékán és Dr. habil Csizmadia Zoltán a képzést gondozó Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék vezetője mondott köszöntőt, majd Dr. Zala Attila és Benyőcs László tartott előadást. A nap további részében a Bűvös 7-es évfolyam, változatos témákban tartott mini tréningjein vehettek részt az érdeklődők.
 
Fogyatékkal élők világnapja a karon

Fogyatékkal élők világnapja a karon

„ Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia.

De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról.

Ez az első lépés a szolidaritás felé. ”

Hajós András

  A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar több tanszékének együttműködésével a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal megemlékezést tartottak december 3-án.

 

 

Dr. Nárai Márta bemutatkozik

Dr. Nárai Márta bemutatkozik

Az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága a 2024/25. akadémiai évben is lehetőséget teremt egy-egy kolléga korábbi és jelenlegi kutató tevékenységének részletesebb bemutatására tudományos műhely keretében. A következő időszakban on-line formában az alábbi találkozót szervezik.

Simonik Péter előadása Tatán

Simonik Péter előadása Tatán

Simonik Péter, tanszékünk egyetemi docense 2024. október 15-én délelőtt „Névhasználat és asszimilációs törekvések. A tatai zsidó temető névanyagának vizsgálata” címmel előadást tartottam a Kuny Domokos Múzeum szervezésében 12. alkalommal megrendezett, Tudományos Műhelyek Komárom-Esztergom Vármegyében c. konferencián a tatai vár Lovagtermében.

Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett

Dr. Tóth Péter a Civil Szemle szerkesztőségének tagja lett

Dr. Tóth Péter, tanszékünk egyetemi docense meghívást kapott a Civil Szemle szerkesztőségébe. A korábbi főszerkesztő, Dr. Nárai Márta, tanszékünk egyetemi docense 2023-ban átadta a lap főszerkesztői posztját Dr. Nagy Ádámnak. 
A lap jelentős átalakításon esett át az utóbbi időszakban, a fő cél, hogy a jövőben Q3-as nemzetközi folyóirattá váljon. 

Az új szerkesztőség tagjai: 
Balogh Péter, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem 
Bacsa-Bán Anetta, főigazgató, egyetemi docens, Dunaújvárosi Egyetem
Gerő Márton, egyetemi adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Glied Viktor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem
Pánovics Attila, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Tóth Péter, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Béres-Áfra Zsuzsa doktorjelölt, Debreceni Egyetem

Dr. Nárai Márta a lap nemzetközi tanácsadó testületében segíti a folyóirat munkáját. 

 

Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada

Lezárult a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulat tizenkettedik évada

Péntek délután lezárult a SZE - Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon, a SZE SosemArt Egyetemi Színjátszó Társulatunk immáron 12. évada. Nagyon sok csodálatos dolog történt velünk az elmúlt évben. Ahogy a korábbiakban, az évet ezúttal is egy Színjátszós táborral zártuk, melynek során előkészítettük a következő évadunk előadásait. A repertoárunkon lévő 3 vígjáték és egy performansz mellett szeptemberben két új előadással várjuk majd Kedves Közönségünket!
A csodaimitátor címre keresztelt darabunk egy olyan színház kulisszái mögé kalauzolja el a nagyérdeműt, melynek tagjai kizárólag nőkből állnak. A szenvedélyes, intrikákkal tűzdelt perpatvar közepette felvetődik a kérdés, hogy vajon mindenki az-e, akinek látszik, és vajon ki lehet a híres csodaimitátor?
A másik, frissen bemutatásra kerülő előadásunk, John Cresswell "So little time" (1952) című filmjének forgatókönyve alapján, Sári Orsolya által színpadra írt dráma, melynek történései a második világháború idejébe kalauzolják el a Nézőinket. Szerenád című darabunk egy olyan szerelmi történetet mutat be, mely számos aspektusból vizsgálja az egyéni döntések súlyát, a személyes szabadság és az elfogadás kérdéskörét.
Találkozunk szeptemberben!!!!!!:)

Bugovics Zoltán a Győr Pluszban a közösségi oldalakról és az információgyűjtésről

Cikk a Győr Pluszban Dr. Bugovics Zoltánnal, tanszékünk egyetemi docensét Szighethy Teodóra faggatta a különböző szoftverek adatgyűjtési módszereieről sé arról, hogy a magyar lakossság mennyiben van annak tudatában, hogy mely adataikat mire használják a szoftverek, applikációk és szolgáltatások mögött álló cégek. 

Az interjú a Győr + 2021. január 29-i számában jelent meg. A cikk szöveg a Tovább után olvasható.

NEM NAGYON ZAVARJA AZ EMBEREKET, MILYEN ADATOKAT GYŰJTENEK RÓLUK

ELFOGADJA AZ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓT?

Az amerikai Forbes magazin készí tett összehasonlítást, mennyi adatot gyűjtenek a felhasználóikról a csevegőprogramok. Ebből kiderült, hogy a magyarok között is népszerű Facebook Messenger rengeteg információt halászik össze. Bugovics Zoltánnal, a Széchenyi István Egyetem szociológusával arra kerestük a választ, hogy ez mennyire érdekli a csetelőket.

Szerző: Szigethy Teodóra

Magyarország statisztikái nem sokban térnek el a nemzetköziektől. Egy nemrég végzett Sonda Ipsos-kutatás szerint a csevegőprogramok között a már említett Facebook  Messenger vezet, azt követi a WhatsApp. A kutatás témája az volt, hogyan alakultak a hírfogyasztási, közösségimédia- és csevegőprogram-használati szokások az 1988 és 2002 között születettek körében. Az Y generáció tagjainak 80 százaléka naponta többször nyúl az internethez, televíziós vagy rádióműsort, nyomtatott sajtót csak ritkán keres. Ők abszolút internet-orientáltak, leggyakrabban telefonon böngésznek. Az okoskészüléket a használati idő legnagyobb részében csetelésre, közösségi média (ezek közül tavaly a Facebook népszerűségét megközelítette az Instagram) görgetésére használják, majd fotók és videók készítésére, valamint játékra.

Ha nemcsak a vizsgált korosztályt nézzük, hanem szélesebbre tekintünk, láthatjuk, hogy minden korosztályban megnőtt az okostelefon-használat. Hozta ezt az is, hogy a Covid-vírus miatt lecsökkent a személyes találkozás lehetősége, s a kapcsolattartás áttevődött a videós csevegő alkalmazásokra. Ezt persze a programok készítői is kihasználták s kihasználják, és gyűjtik a felhasználókról az elérhető adatokat, applikációja válogatja, mit és mennyit. 

De vajon mennyire ismerik a felhasználók, hogy milyen információkat halásznak el tőlük? Tud-e a felhasználó teljesen tudatos lenni?

Bugovics Zoltán szerint a tudatosságot kétféleképpen is értelmezhetjük. Az egyik, hogy mennyire tudja megfelelően kezelni a felhasználó az adott programot. Ebből a szempontból még az idősebb korosztály nagy része is tudatosnak mondható. Sokkal árnyaltabb a kép, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyire vagyunk tisztában az adathalászattal? Ebből a szempontból a tudatosság jóval gyengébb.

Egy Sonda Ipsos-kutatásból kiderült, a fiatalok tisztában vannak azzal, hogy információkat gyűjtenek róluk, de ez őket kevésbé érdekli, mint a közép- vagy idősebb korosztályt. Visszatérve a fiatalokhoz, zavarja őket a sok reklám, de a tapasztalatok szerint azok mégis elérik céljukat: letöltik a hirdetett játékot, megnézik az ajánlott filmet. A kor előrehaladtával aztán megfogalmazódik a felhasználókban a gyanakvás, hogy miért is gyűjtenek róluk adatokat, a 35 éves kor felettiek pedig már aggodalommal figyelik a jelenséget. A hozzáállást az egyéni természetes érés, az egyre magasabb iskolázottság és a kortárscsoportok visszajelzése befolyásolja.

Az, hogy a fiatalokat kevésbé frusztrálja az adatgyűjtés, a technológiába vetett bizalommal is magyarázható, a „beleszületett generáció” tagjainak kétszer akkora ez a bizalma, mint az idősebbeknek.

Mire kíváncsiak a használt programok? A Forbes magazin összegyűjtötte, hogy leggyakrabban a felhasználó telefonszámára, a kontaktlistára, a keresési előzményekre, az app funkcióinak működéséhez, valamint az elemzések elvégzéséhez szükséges adatokra. A Facebook Messengert érdeklik még ezeken felül a költési előzmények, a felhasználói tartalmak – képek, videók, játékelőzmények –, helyadatok vagy épp egészségügyi információk. Elfogadja az adatkezelési tájékoztatót? Ezrelékben mérhető azok száma, akik egyáltalán beleolvasnak a dokumentumba.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Uni Győr Örömfutás 2025. Január 11. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - FTC 2025. Január 11. 17:00 - 18:00
Agrofeed UNI Győr - Vásárhelyi Kosársuli 2025. Január 17. 19:00 - 20:00
Uni Győr Örömfutás 2025. Január 18. 09:00 - 10:00
Beszélgess velem! 2025. Január 23. 17:00 - 18:00
Uni Győr Örömfutás 2025. Január 25. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - SPO 2025. Január 25. 18:00 - 19:00
Agrofeed UNI Győr - Budafok 2025. Január 31. 19:00 - 20:00