Egyetemi napközis tábor Győrben a tanszék oktatóinak és hallgatóinak jóvoltából

Érzékenyítés, kertészkedés, raklapbútor készítés is szerepelt annak a tábornak a programjában, melyet hallgatók szerveztek egyetemi dolgozók gyermekeinek.

A tábor több, az egyetem különböző tanszékein dolgozó munkatás összefogásával valósult meg, akik önkéntes munkájuk révén hozzájárultak ahhoz, hogy a táborban résztvevő gyermekek sokszínű programok révén juthassanak felejthetetlen élményekhez. A programok között szerepelt: különleges játékos feladatok, érzékenyítés, kertészkedés, túrázás a természetben, raklapbútor készítettek, népdalokat és néptáncot tanultak, valamint kézműves foglalkozáson vettek részt

A tábor létrehozásának ötlete dr. Tóbiás Lászlótól és Csillag Attilától ered, akik a szemeszter kezdetén, 8 ifjúságsegítő hallgatóval együtt egy olyan projektgyakorlat létrehozása mellet döntöttek, mely amellett, hogy innovatív, hosszútávon fenntartható, hagyományt teremtve évről évre megismételhető, fejleszthető, erősíti a kapcsolatot az egyetemen lévő tanszékek munkatársai között.

A tábor utolsó napján családi napot szerveztek, melynek alkalmával a táborban résztvevő segítőket, gyermekeket és családtagjaikat közös bográcsozásra várták.

Régi tervét valósította meg Csillag Attila és Tóbiás László; 8 szociális és ifjúsági munka szakos hallgatóval együtt egy olyan projektgyakorlat létrehozása mellet döntöttek, mely amellett, hogy innovatív, hosszútávon fenntartható, hagyományt teremtve évről évre megismételhető, fejleszthető, erősíti a kapcsolatot az egyetemünkön lévő tanszékek munkatársai között.
Napközis tábort szerveztek az egyetemi dolgozók általános iskolás gyermekei számára.

A tábor változatos programokból épült fel; biztosította a gyermekek számára a mozgást, a friss levegőt és szerezhettek egy kis tudást régi hagyományokból, szokásokból, megismerkedhettek a kertészkedés fortélyaival, alkalmuk nyílt közös barkácsolás révén kerti bútor építésére, mindemellett erdei kirándulás, élménypedagógiai foglalkozás, érzékenyítő tréning, számítástechnikai szakkör, és izgalmasabbnál izgalmasabb kézműves programok vártak rájuk.

A táborban Attilán és Lacin kívül önkéntesként dolgozó kollégák:
Halbritter András - Természettudományi Tantárgy-pedagógiai Tanszék - kertészkedés
Nits Lászlóné - Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék- kézműves foglalkozás
Pécsi Gertrúd - Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék-érzékenyítő program
Fehér András - Távközlési Tanszék- számítástechnikai foglalkozás
Lampert Bálint - Tanár- és Tanítóképző Tanszék -túrázás

A tábort “külső” munkatársként segítő kollégák:
Kokas Éva- kézműves program
Fehér Andrásné – kézműves program
Végh László-élménypedagógiai foglalkozás

A hallgatók:
Barszcz Brigitta, Bors Regina, Szalayné Perjámosi Beáta, Tóth Orsolya, Samu Viktória, Sebestyén Gerda, Csoma Márk, Ábrahám Péter.

A tábor létrehozását támogatta az Egyetemi Dolgozók Szakszervezete.

Reméljük, jövőre lesz folytatás!

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Ternovszky Béla: Macskafogó 2024. május 6. 18:00 - 20:00