Egyenlő esélyű hozzáférés workshop és Ne parázz! program beszámolója

Az esemény mottója:

"Nekünk nem egy óvón fölénk boruló ernyőre,
hanem olyan világra van szükségünk, amelyben képesek vagyunk élni."

Ezen gondolat mentén szervezett a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete szociális munkás szakos hallgatói team, tanszéki kollégák, illetve más szakos hallgatók részvételével 2 napos programot. November 17-én szakmai workshop keretében szakértőkkel mutatták be a legfontosabb fogalmakat, megoldásokat.

Az előadók közül Nárai Márta kolléganőnk Befogadás? Kirekesztés? A fogyatékossággal élők egyenlő esélyeinek társadalmi korlátai és támaszai címmel, Simonik Péter kollégánk pedig Rögös utakon. A fogyatékossággal élők foglalkoztatási helyzete Magyarországon címmel tartott előadást. Pécsi Gertrúd, aki a hallgatói teammel dolgozott a program megvalósulásán, a szervező egyesület tevékenységét mutatta be. A workshop végén egy kerekasztal beszélgetésre is sor került, amely során meghívott vendégekkel lehetett a témáról beszélgetni. A kerekasztal moderátora Tóth Péter kollégánk volt.

A program alkalmából megjelent a Camelot Egyesület Ne parázz! című információs kiadványa, melynek lektora  Nárai Márta.

Másnap, színes programokkal várták az érdeklődőket a Mobilisbe, akik többek között segítőkutyás bemutatót nézhettek meg, kipróbálhatták a kerekesszékes akadálypályát, filmeket tekinthettek meg, és fellépett a Rolling Country Kerekesszékes Tánccsoport. A programot tombola zárta.

Az Oxygen tv tudósítása:
https://o2hir.hu/ket-nap-az-eselyegyenlosegert/

Ne parázz 2017. november 17-18. Pécsi Gertrúd előadása  Ne parázz 2017. november 17-18.  Ne parázz 2017. november 17-18.  Ne parázz 2017. november 17-18.  Ne parázz 2017. november 17-18. Ne parázz 2017. november 17-18.  Ne parázz 2017. november 17-18.  Ne parázz 2017. november 17-18.  Ne parázz 2017. november 17-18. 

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső

Szociális Tanulmányok Tanszék Eseménynaptára

Nyári záróvizsga időszak 2018. június 20. 00:00 - 2018. június 29. 01:00
Szenátusi ülés 2018. június 25. 14:00 - 16:00
Vizsgaidőszak vége 2018. június 30.
Méltányossági vizsgák 2018. július 4. 00:00 - 2018. július 7. 01:00
Diplomaátadó ünnepély-AK 2018. július 6. 10:00 - 14:00
Munkaszüneti nap 2018. augusztus 20.
Bejelentkezés a 2017/18. tanév I. félévére 2018. augusztus 24. 06:00 - 2018. szeptember 1. 23:00
Tantárgyválasztás a 2017/2018. tanév I. félévére 2018. augusztus 27. - 2018. szeptember 1.